Kék homárokat fogtak kanadai halászok

A különleges állatok Nova Scotia partjainál, egymástól 150 kilométerre akadtak a hálóba. Néhány szakértő szerint genetikai abnormalitás miatt kétmillióból egy homár születik kéknek.

Az Atlanti-óceánból Észak-Amerikánál kifogott állatok általában nem pompáznak élénk színekben: sötétek és zöldesbarnák, ameddig meg nem főzik őket. Ezután viszont már az éttermekből ismerős narancssárga-rózsaszín színbe fordulnak – írja a BBC.

A most kifogott állatok viszont rikító kék színűek. A két halász azóta is ünnepel, ugyanis az ilyen homárokról azt tartják, szerencsét hoznak. A hasonló esetek ugyanis rendkívül ritkák: a maine-i egyetem homár intézetének ügyvezető igazgatója szerint kétmillióból egy állat születik kéken. Hasonló véleményen van egy másik brit szakértő, az Oxfordi Egyetem zoológiai tanszékének professzora, Andrew Parker is.

David Spiegelhalter, az angliai Cambridge-i Egyetem professzora szerint egy évben durván 200 millió homárt fognak ki a területen, közülük 100 állat kék – ha az eddigi becslések helyesek. Így pedig a szakértő szerint nem meglepő, hogy három nap különbséggel két kék homárt is találtak egymáshoz közel. A cornwalli homárkeltető kutatója, Charlie Ellis máshogy gondolja: szerinte néhány százezer homárból is akad már egy kék. Azonban igazából ezek is csak találgatások, senki sem tudja a valódi adatokat.

Az állatok egyébként egy genetikai abnormalitás miatt kékek, mivel szervezetük többet termel egy proteinfajtából, mint a többi homáré.

Kék homár
Jól látszik a különbség
Fotó: Flickr

A kék homárnak több fajtája is van: az európaiak halványabb színűek, az élénk kékek nagyon ritkák a kontinensen. Még nehezebb rábukkanni a sárga homárra: 30 millióból egy állat tündököl a Nap színében. 2011-ben két dorseti halász ütötte meg a homár jackpotot, amikor egy albínó, (vagy kristály) homárt fogtak ki. Erre egy a 100 millióhoz volt az esélyük.

A két kék kanadai homár egyikét már visszaengedték a tengerbe, a másikat egy tartályban tartják, és a homárszezon végén, július közepén engedik majd szabadon.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.