Nem csak a bírót, a rendőröket is verte egy 17 éves focista

Nyomozást indított a Miskolci Nyomozó Ügyészség csoportosan elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak és súlyos testi sértés bűntette miatt egy 17 éves focista és szülei ellen, akik jogszerűen intézkedő rendőrökre támadtak vasárnap este Perkupán - közölte az ügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-vel.
Barkó Tamás vezető ügyész kifejtette: az edelényi rendőrkapitányság három járőre a vasárnapi Perkupa-Zádorfalva labdarúgó-mérkőzésen történtek alapján, bűncselekmény gyanúja miatt akarta előállítani a hazai csapat 17 éves játékosát, aki a meccsen egy számára sérelmes bírói döntés miatt bántalmazta a játékvezetőt.

A rendőrök a fiatal férfi lakcímére mentek, ahol az udvaron tartózkodó szülők fenyegetőzve, szitkozódva közölték velük, hogy szerintük fiuk jobb helyen van otthon, így nem engedik, hogy a rendőrök elvigyék - tette hozzá a helyettes szóvivő.

Elmondta, a 17 éves játékos édesanyja az egyik rendőrt megragadta és behúzta őt a kialakult csoportosulás tagjai közé. A fiatal férfi pedig felkapta az udvaron lévő kerékpárt és azt az egyik intézkedő rendőrhöz vágta, aki a földre esett, majd apa és fia együttesen elkezdték őt rugdosni, ütlegelni.

A rendőrök közül ketten a szolgálati lőfegyverüket is elővették, kibiztosították, miközben harmadik társuk rádión erősítést kért. A fegyverek látványára az agresszív magatartást tanúsító emberek egy rövid időre megtorpantak, a rendőrök ezt kihasználva a szolgálati gépkocsijukhoz hátráltak, majd felszerelésük egy részét is hátrahagyva az erősítés megérkezéséig elhagyták a helyszínt.

Az intézkedésben részt vevő rendőrök egyike súlyos, 8 napon túl gyógyuló sípcsonttörést, kollégája könnyebb sérüléseket szenvedett, míg a harmadik rendőr, egy nő nem sérült meg.

A nyomozó ügyészség a bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható fiatalembert és szüleit őrizetbe vette, gyanúsítottként hallgatta ki őket, és indítványt tesz az előzetes letartóztatásukra. A bűncselekmény esetleges további elkövetői kilétének megállapítása a nyomozás feladata - jegyezte meg Barkó Tamás.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.