Inkább Csehországból is elmenekültek az iraki keresztények

Jogértelmezési vita pattant ki a német és a cseh idegenrendészeti hatóságok között 25 iraki keresztény menekült ügyében. Milan Chovanec prágai belügyminiszter szerint a hatályos nemzetközi szerződés értelmében nem kérhetnek menekült státuszt Berlintől, mert az első uniós ország, ahova a humanitárius program alapján érkeztek, Csehország volt.

A Generace 21 cseh civil szervezet a prágai kormány támogatásával idén 153 iraki keresztény menekültet akart letelepíteni. Februárban 52 személy érkezett Csehországba, akik hazájukban elmondásuk szerint életveszélyben voltak. Miután átestek a biztonsági és az egészségügyi ellenőrzésen, a morvaországi Jihlava környékén béreltek nekik lakásokat, cseh nyelvtanfolyamot szerveztek számukra és ősztől munkához akarták juttatni őket, a gyermekeket pedig iskolába járatni.

Múlt szombaton azonban huszonöten egy magáncégtől autóbuszt rendeltek, amellyel Essenbe akartak eljutni. Ám a német idegenrendészek néhány kilométerre a cseh határtól feltartóztatták őket, az autóbusz vezetőjét pedig megbilincselték, mert embercsempésznek vélték. Miután tisztázódott a helyzete, szabadon engedték őt.

Vasárnap úgy volt, hogy az irakiakat is visszatoloncolják Csehországba. Hétfőn délután azonban a német hatóságok közölték cseh kollégáikkal, hogy ne várják őket, mert mindannyian menekültjogért folyamodtak. Azt állították, hogy Csehországban nem érezték jól magukat, nem látták biztosítottnak a megélhetésüket és boldogulásukat. Essenben viszont a rokonaik segítik majd őket a beilleszkedésben.

A történtek miatt a cseh belügyi tárca vezetője magyarázatot kért német partnerétől. Martin Frýdl, a Generace 21 szóvivője lapunk megkeresésére megdöbbenésének adott hangot: „Alapítványunk jelentős összeget fordított arra, hogy az iraki keresztényeket hazánkba szállítsuk, ahol minden tőlünk telhetőt megtettünk a nyugodt életük és fokozatos integrálódásuk érdekében. Tettüket és magyarázkodásukat inkább nem kommentálom” – közölte.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.