Néhány hónap alatt 29 uzsorást fogtak el Ózd térségében

Kevesebb, mint egy év alatt 29 uzsora bűncselekménnyel gyanúsítható férfit és nőt fogtak el Ózdon és térségében a rendőrök - tájékoztatta Egyedné Novodonszki Éva, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.

Az Ózdi Rendőrkapitányság az elmúlt év novemberétől, kilenc akcióban huszonkilenc olyan személyt leplezett le és fogott el, akik rendszeres haszonszerzés céljából mások rászorult helyzetét kihasználták, nekik uzsorakamatra adtak kölcsönt - közölte a szóvivő.

A sértettek elmondása szerint a szóbeli megállapodás alapján felvett kölcsön sokszorosát kellett visszafizetniük, ellenkező esetben veréssel fenyegették meg a rászorultakat, volt akit öléssel is.

Legutóbb a Miskolci Városi Bíróság három arlói uzsorást helyezett előzetes letartóztatásba; a rendőrség a hét elején büntetőeljárást, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pedig vagyonosodási vizsgálatot indított egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyében élő asszony ellen, aki havonta több százezer forint uzsorakamatot hajtott be.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.