Néhány ezer forintért verte agyon vendégét

Kilenc év börtönbüntetéssel sújtotta a Pécsi Törvényszék hétfőn nem jogerősen azt a férfit, aki halálra verte egy vendégét, a holttestet pedig társával közösen elégette négy évvel ezelőtt a baranyai Cserdiben.

Az alkalmi munkákból élő tettes 2010 augusztusában megtudta, hogy az őt és lakótársait rendszeresen támogató férfinak több heti munkabérét fizette ki a munkáltatója. Az elkövető augusztus 25-én belekötött, majd bántalmazta a náluk vendégeskedő sértettet, aki ennek következtében meghalt.

Ezután a tettes és a vele együtt lakó társa elvette a halott ember mobiltelefonját, valamint néhány ezer forintját. A holttestet az udvari szemétgödörhöz húzták, éghető anyagokat és a bántalmazás során véressé vált ruhákat rádobták, majd meggyújtották. A maradványokat másnap feldarabolták, szatyorba rakva elvitték a helyszínről és egy kiszáradt kútba dobták.

A Pécsi Törvényszék Antal Gábor vezette tanácsa a bántalmazót és más erőszakos bűncselekmények miatt is bíróság előtt álló társát testi sértés, egy velük együtt élő nőt pedig bűnpártolás miatt marasztalt el. A férfi társa hét év letöltendő, míg a nő egy év nyolc hónap, a végrehajtásában négy év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést kapott.
Az ügy fellebbezések miatt a Pécsi Ítélőtáblán folytatódik

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.