Négyszer fenyegette a rendőröket bombarobbantással

Rövid időn belül négyszer telefonált a rendőrségre egy nő azzal fenyegetőzve, hogy bombát fog robbantani Balmazújváros öt közintézményében; a 35 éves helyi lakost elfogták és gyorsított eljárással vonják felelősségre.

Vezendi Jánosné, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője közölte: a nő hétfő reggel telefonált be a rendőrségre, majd - hogy nyomatékot adjon szavainak - többször megismételte a robbantással való fenyegetőzést.

A rendőrség a telefonáló által megjelölt intézményeket átvizsgálta, de robbanóeszközt nem találtak. Az első hívást követő pár órán belül beazonosították és előállították a 35 éves helyi lakost - tette hozzá a szóvivő.

A gyanúsított kihallgatása során azt mondta: szeptemberben adósságai miatt kölcsönvette hozzátartozója betétkönyvét, s abból az összegből rendezte tartozásainak egy részét. Rokona azonban a pénz eltűnése miatt feljelentést akart tenni a rendőrségen, ő ezt kívánta megakadályozni a fenyegetőző hívásokkal.

A gyanúsított ellen közveszéllyel való fenyegetés vétsége miatt indult eljárás. A nőt gyorsított eljárással tervezik felelősségre vonni, tettéért két évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető - tette hozzá az őrnagy.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.