Négyszázmillió kisebb sérülésekért

Biztosítási csalókat leplezett le a Nemzeti Nyomozó Iroda. A bűnszervezet közlekedési baleseteket mímelt, majd az apró sérüléseket maradandó károsodásként tüntetve föl, több millió forint összegű kártérítést fizettettek a biztosítókkal.

Két biztosítótársaság sérelmére, bűnszövetségben, folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett csalás megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást K. Lajos és társai ellen a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Gazdaságvédelmi Főosztálya - közölte az NNI.

A nyomozás során eddig 63 embert hallgattak ki gyanúsítottként. A bűncselekmények fő szervezője, K. Lajos ellen elfogatóparancsot adtak ki, mert ismeretlen helyen, feltehetően külföldön tartózkodik. Egyik társa, L. Tibor előzetes letartóztatásban van.

A nyomozás során megállapították, hogy 2004-től kezdődően K. Lajos és társai, a baleseti kárügyintézőként tevékenykedő K.-né P. Ildikóval összejátszva sokakat megbíztak azzal, hogy a K. Lajos által megrendezett gépjárműbalesetekben fiktív sérüléseket szenvedjenek.

A férfi kis értékékű autókat vásárolt a megrendezendő balesetekben gépjárművezetői szerepet vállalóknak, és gondoskodott arról, hogy a szóban forgó két biztosítótársaságnál új kötelező felelősségbiztosítást kössenek, amely kiterjedt a gépkocsi utasaira is.

A gépkocsik megvásárlását, a biztosítások megkötését követően K. Lajos és társai rokonaik, ismerőseik és mások bevonásával, az előzetesen megbeszéltek szerint, Budapest különböző, lehetőleg elhagyatott részein közlekedési baleseteket rendeztek meg, amelyekben vagy szándékosan az út mellett álló fának, oszlopnak ütköztek kis sebességgel, vagy két autó összeütközését "játszották el", ügyelve arra, hogy valójában senki se sérüljön meg.

A biztosítótársaságoknál az álsérültek megbízása alapján K.-né P. Ildikó járt el. A becsatolt, valótlan tartalmú iratok alapján, maradandó sérülésekre hivatkozva a biztosítók 20-30 százalékos munkaképesség-csökkenést állapítottak meg náluk, ezek alapján pedig több millió forint összegű kártérítést fizettek nekik, a két társaság összesen mintegy 400 milliót.

Ezt követően a kifizetett összegek jelentős része nem az álsérültekhez, hanem a kárrendezéssel megbízott K.-né P. Ildikóhoz kerültek, aki az összegeket - miután levonta saját jutalékát - készpénzben átadta bűntársának, K. Lajosnak. Más esetekben a sérültnek a bankszámlájára utalt kártérítési pénzt át kellett adnia K. Lajosnak vagy az általa megbízott személynek. Utóbbiak jelen voltak a pénz banki felvételénél.

A megrendezett balesetekben autóvezetői szerepet vállalók közreműködésükért általában száz- és négyszázezer forint közötti összeget kaptak, de előfordult az is, hogy az ígért összegből semmit sem kaptak meg.

A nyomozás során eddig 63 embert hallgattak ki gyanúsítottként, köztük K.-né P. Ildikót és az előzetes letartóztatásban lévő L. Tibort.

Mint kiderült, L. Tibor, amellett, hogy "sérültként" részese volt az egyik megrendezett balesetnek, közreműködött továbbiak megrendezésében, valamint a bűncselekményből származó összegek kezelésében - közölte az NNI.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.