Négysávos út mellett kerekezett a hároméves

Gyorsított eljárásban bíróság elé állítja a Kecskeméti Járási Ügyészség azt a bölcsődei kisegítőt, akinek mulasztása miatt egy kisgyerek műanyag kismotorral felügyelet nélkül kijutott az intézmény területéről tavaly decemberben.

A Bács-Kiskun megyei főügyész, Nánási László tájékoztatása szerint az 51 éves bölcsődei kisegítőt pénteken, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt, gyorsított eljárásban állítják a Kecskeméti Járásbíróság elé.

A nőt azzal vádolják, hogy mulasztása miatt 2013. december 11-én Kecskeméten egy 3 éves kisfiú egy műanyag kismotorral felügyelet nélkül kijutott az intézmény területéről és a forgalmas Petőfi Sándor utcára hajtott.

A főügyész szerint a létesítményben kisegítőként dolgozó vádlott feladatai közé tartozott, hogy a gyermekekre a szobában és az udvaron felügyeljen, továbbá hogy távozás előtt ellenőrizze a bölcsőde ajtóit, ablakait. Az esetet megelőzően azonban az udvaron tartózkodó dolgozó nem ellenőrizte megfelelően, hogy az ajtók be vannak-e zárva, ezen kívül nem figyelt kellően a bölcsőde udvarára kiengedett kisgyermekekre sem.

A gondatlan mulasztás következményeként egy 3 éves kisfiú műanyag kismotorjával felügyelet nélkül el tudta hagyni a bölcsőde udvarát, majd eljutott a forgalmas Petőfi Sándor utcára, ahol át akart kelni a 4 sávos úton, de egy arra közlekedő nő megállt a gépkocsijával és azonnal értesítette a rendőrséget. Ennek köszönhetően a kisgyermek nem sérült meg, ám a bölcsődei kisegítő gondatlan mulasztása – mellyel szakmájának szabályait is megszegte – közvetlen veszélynek tette ki a gyermek életét.

A vádlott beismerte a bűncselekmény elkövetését.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.