Rakétatámadás közben születtek négyesikrek Gázában

Twitteren tudatta a hírt Dr. Bassel Abuwarda, hogy a héten négyesikrek születtek Rafah városában, a Gázai övezet déli részén.

 

A három fiú és egy kislány csütörtökön éjjel jött világra, mind a négyen jól vannak - írja a Huffington Post.

Abuwarda folyamatosan tudósít a gázai helyzetről. Nem sokkal azután, hogy hírt adott a gyermekek születéséről, arról írt, hogy ki kellett üríteni a kórházat egy állítólagos izraeli fenyegetés miatt. Nem ez az első eset. Hétfőn többen is megsérültek, amikor az ambulanciát találat érte - írja az Associated Press hírügynökség.

Az egyiptomi határon fekvő Rafah kemény harcok helyszíne az izraeli hadsereg és a palesztin szélsőséges szervezet, a Hamász egységei között, különösen egy pénteki emberrablás óta, amelynek az áldozata, Hadar Goldin hadnagy a vasárnap hajnali hivatalos bejelentések és az ezt bizonyító DNS-minták szerint az életét vesztette egy, maguk az izraeliek által végrehajtott légicsapásban.

Vasárnap a gázai harcoknak eddig harminc halálos áldozatuk volt, amivel csaknem négy hét alatti összlétszám 1700 felett jár. Izraelnek 66 katonája esett el azóta, hogy Benjamin Netanjahu miniszterelnök július 17-én szárazföldi offenzívára utasította a hadsereget.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.