Negyedikek lettek a magyarok a rejtvényfejtő világbajnokságon

Negyedik helyezést ért el Horváth Zoltán és a magyar válogatott is a horvátországi Kraljevicában rendezett, hétvégén véget ért 21. rejtvényfejtő világbajnokságon, ahol 36 csapat, egyéniben pedig 145 versenyző indult – közölte István György, a Rejtvényfejtők Országos Egyesületének (ROE) elnöke hétfőn az MTI-vel.

Elmondása szerint a világverseny alapszakaszában 11 egyéni és két csapatfordulóban mérték össze tudásukat a versenyzők. A négytagú csapat tagjai közül Madarassy Pál a 9., Gyimesi Zoltán a 12., Németh Zoltán az 51. helyet szerezte meg.

A világ legjobb logikai rejtvényfejtője egyéniben a német Ulrich Voigt lett (aki immár nyolcszoros világbajnok), míg csapatban a német csapat győzött a japán és az amerikai válogatottat megelőzve – jegyezte meg.

A ROE elnöke, aki a csapat kapitánya is volt, valamint korábban világbajnoki egyéni ezüstérmet szerzett, kiemelte, Horváth Zoltán 25 éves, veresegyházi közgazdász, aki már 15 évesen is részt vett egy rejtvényfejtő VB-n, azóta pedig több alkalommal is a legjobb tízben szerepelt, az idei negyedik helyezése pedig az egyéni legjobbja.

Az idei versenyen is olyan logikai rejtvényeket kellett megfejteniük az indulóknak, amelyek nyelv- és kultúrasemlegesek, mert csak így lehet összemérni a különböző országokból, különböző írásjeleket használó versenyzőket. Az egyik legismertebb ilyen típus a hazánkban is népszerű Sudoku, ahol 1 és 9 közötti egész számokat kell beírni egy 9x9-es méretű hálózatba, számismétlődés nélkül – tette hozzá.

István György szólt arról, hogy a logikai rejtvények világversenye előtt rendezték meg a 7. Sudoku-világbajnokságot, ahol a magyar Sudoku-válogatott (Gyimesi Zoltán, Horváth Zoltán, Major Boglár, Szentkúti Péter) a 8. helyezést érte el 37 csapat közül.

Utalt arra, hogy a korábbi években a magyar válogatott csapat hagyományosan jól szerepel a logikai rejtvényfejtő-VB-n, csapatban már négyszer is bronzérmet szerzett, illetve 2006-ban Madarassy Pál egyéniben világbajnok lett. A csapat tagjait a ROE minden évben válogatóversenyen választja ki.

Emlékeztetett arra is, hogy a világversenynek Magyarország már három alkalommal is otthont adott: 1999-ben Budapesten, míg 2005-ben és tavaly Egerben találkoztak világ legjobb rejtvényfejtői.

A következő világbajnokságot 2013 októberében Pekingben rendezik, idén pedig november 9–11. között egy különleges, 24 órás rejtvénybajnokságot tartanak Budapesten, ahol nemcsak a szellemi tudásokat, hanem a fizikai állóképességüket is próbára kell tenniük a világ legjobb rejtvényfejtőinek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.