Négy évet kapott a fiatal lányokról pornográf képeket készítő férfi

Jogerősen négy év börtönbüntetéssel sújtotta a Nyíregyházi Törvényszék azt a férfit, aki fiatal lányokról készített pornográf felvételeket, és az internetre töltötte fel - tájékoztatta a törvényszék elnökhelyettese, szóvivője pénteken az MTI-t.

Nyakó Zsuzsanna elmondta, K. D. 2012. február 20. előtt internetes csevegőprogram használata során több 18 évesnél fiatalabb lánnyal ismerkedett meg álnéven, majd a sértetteket arra kérte, hogy a webkamera előtt ülve vetkőzzenek le, magukat fehérneműben vagy meztelenül mutassák meg.

A férfi a képernyőről videót és fotót készített, valamint képeket szerzett meg a lányoktól, és ezeket számítógépen tárolta. Ezután azzal zsarolta őket, hogy a felvételeket felteszi egy képmegosztó portálra, ha nem készíthet újabbakat róluk. Végül két lányról töltött fel felvételeket az egyik olyan portálra, amelyet bárki megtekinthetett - ismertette a szóvivő.

Ezen túl K. D. különféle szerzői jogi védelem alatt álló programokat töltött le úgy, hogy az ezután járó jogdíjat nem fizette meg - tette hozzá Nyakó Zsuzsanna.

A férfit az első fokon eljáró Nyíregyházi Járásbíróság idén februárban négy év börtönre ítélte négyrendbeli, készítéssel elkövetett tiltott pornográf felvétellel visszaélés, két rendbeli, megszerzéssel elkövetett tiltott pornográf felvétellel visszaélés bűntette, valamint tizennégy rendbeli szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértésének vétsége miatt.

A védelem enyhítésért és részbeni felmentésért, az ügyész pedig a büntetés súlyosításáért fellebbezett, de a másodfokon eljáró törvényszék a korábban kiszabott ítéletet csak a minősítés tekintetében változtatta meg - közölte Nyakó Zsuzsanna.

Az ítélet jogerős.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.