Négyéves rombolta atomjaira az embernagyságú legószobrot

A Zootropolis – Állati nagy balhé egy karakterét, Nicket, a rókát ábrázoló legóépítményen három napot és három éjszakát dolgozott az alkotója, Zhao. A mű mindössze néhány órát élt túl a kínai legóexpón.

Csupán egy kupac legó maradt a rajzfilmes róka helyén – írja a BBC. A készítője szerint 100 ezer jüant (4,2 millió forintot) érő alkotásról Zhao a kínai közösségi oldalon, a Weibón posztolt előtte-utána képeket az esetről. Elmondása szerint a „Ne nyúlj hozzá!” jelzések teljesen hatástalanok voltak a kínai legóexpón.

A Zootropolis szereplőjének, Nicknek a szobra.
A Zootropolis szereplőjének, Nicknek a szobra.

A beszámolók szerint a szülők azonnal felajánlották, hogy megtérítik a kárt, Zhao azonban nem fogadott el semmit, mivel a gyerek nem direkt csinálta. „A kisfiú nem akarta összetörni” – ragaszkodott álláspontjához.

És ami maradt belőle
És ami maradt belőle

Már többször kiderült, milyen kockázatos dolog műtárgyakat hagyni gyerekek közelében. Múlt hónapban egy biztonsági kamera rögzítette, ahogy két kisfiú ráncigálja egy kiállított angyal szárnyait a Sanghaji Üvegmúzeumban. A gyerekeket kísérő két felnőtt mobiljával boldogan filmezte az akciót. Amikor pedig a szárnyak leszakadtak, egyszerűen elsétáltak.

A megrongált alkotáson, a Várakozó angyal című művön az alkotó Shelly Xue 27 hónapot dolgozott, és újszülött lányának dedikálta azt. Shelly úgy döntött, nem hozza helyre a műalkotást, hanem átnevezte Összetörve-re.

A jelenség pedig nem csak Kínában ismert. 2015-ben egy ipswichi múzeumban tört össze egy XVIII. századi korsót egy kisfiú. Az edény 65 darabra tört, de sikerült helyreállítani, és visszakerült a helyére a múzeumba.

Nem csak gyerekek tudnak azonban pusztítóak lenni a műtárgyak környékén. 2006-ban a Cambridge-i Fitzwilliam múzeumban egy felnőtt látogató véletlenül rálépett a cipófűzőjére, és sikerült eltörnie esés közben három 300 éves, Qing dinasztia korabeli kínai vázát.

A kaszinómágnás és műgyűjtő Steve Wynn 2006-ban véletlenül belekönyökölt egy Picasso-festménybe, amelyet épp el akart adni. Ennek ellenére, miután helyrehozták, 16 millió dollárt kapott a képért, többet, mint ami a baleset előtti ár volt.

2015-ben az olasz Bolzano városában voltak túlbuzgók a takarítók, és lelkesen rendet raktak az egyik kiállítóteremben. Mint kiderült, a „Hova menjünk ma este táncolni?” című installációt nézték az előző napi buli romjainak és semmisítették meg. A takarítónők az üres üvegeket, konfettit, cigarettacsikkeket és papírgirlandokat egyszerűen a szemetesbe dobták.

És van, amikor a véletlen helyett a jó szándék bizonyul végzetesnek, ahogy az 2012-ben egy spanyol freskóval történt. A Krisztus-képet egy önjelölt helyi amatőr restaurátor, Cecilia Gimenez „javította ki”. Elias Garcia Martinez falfestménye, az Ecce Homo a Zaragoza közeli városka templomának büszkesége volt több mint száz évig, amíg az egyházközösség tagja bele nem javított. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.