Ma van az Elsősegélynyújtás Világnapja

Évente több mint egy millióan veszítik életüket valamilyen közlekedési baleset következtében a világon. A Vöröskereszt idén a közlekedésbiztonságra fókuszál az Elsősegélynyújtás Világnapján.

A Vöröskereszt és Vörösfélhold Társaságok Szövetsége 2000 óta szeptember második szombatján tartja az Elsősegélynyújtás Világnapját.  A Vöröskereszt ezen a napon az elsősegélynyújtók által megmentett  életeket köszönti és a világban leggyakrabban előforduló balesetekre, sérülésekre és azok ellátására hívja fel a figyelmet.

Az idei kampány fókuszában a biztonságos közlekedés  áll. A téma aktualitását mi sem bizonyítja jobban, minthogy a világon naponta mintegy háromezer ember veszíti életét közúti balesetben, közülük körülbelül ötszáz gyermek. Ez 1,2 millió halálesetet jelent egy év alatt  – ami hasonló veszteségeket okoz, mint a tuberkulózis, a malária vagy az AIDS vírus.

E mellett több mint 50 millió ember sérül meg súlyosan, sokan közülük életük végéig sérültté válnak. A világon bekövetkező közlekedési halálozásoknak elsősorban a gyalogosok, a motorosok  és kerékpárosok  valamint azok A KSH adatai alapján 2012-ben 15 172 személyi sérüléssel járó közúti baleset volt Magyarországon, ebből 541 baleset követelt halálos áldozatot, 604 ember veszítette életét. A súlyos sérülésekkel járó balesetek száma 4 355 volt.

„Lehet, hogy a statisztikák mást mutatnak, de én személy szerint számos olyan esetről hallottam és tapasztaltam is, ahol tudtak és mertek is  segíteni a laikus elsősegélynyújtók - mondja el Kardos István, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója, aki azt is elmondta, fontos, hogy az emberek merjenek segíteni éles helyzetben, hiszen az időben és szakszerűen végzett elsősegélynyújtás akár életet is menthet.

A Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat fiataljai 2007 óta 23 664 sérülést láttak el és a szolgálat indulása óta négy alkalommal közvetlen életmentés is történt.

Az Elsősegélynyújtás Világnapja alkalmából a Magyar Vöröskereszt az ország számos pontján tart elsősegélynyújtó bemutatókat, mini tanfolyamokat, ezzel is felhívva a figyelmet az elsősegélynyújtás fontosságára.

A részletes program a Vöröskereszt honlapján érhető el.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.