Ahol az állam létét fenyegeti a bűnözés

Terrorcselekmények gyanújával mintegy háromszáz bandatag ellen adott ki elfogatóparancsot El Salvador főügyésze. A kicsiny közép-amerikai ország életét két rivális bűnszervezet háborúja teszi elviselhetetlenné.

A Mara Salvachutra (MS-13) és a két frakcióra szakadt Barrio 18 (B-18) nevű bandák júliusban ellentéteiket félretéve közösen léptek fel. A közösségi közlekedésben dolgozókat kényszerítették sztrájkra, hogy ezzel adjanak nyomatékot követelésüknek: részt akarnak venni a nagyvárosi erőszak csökkentését célzó konzultációkon. A mintegy hetvenezer tagot számláló bűnszervezetek meggyilkoltak hét szembeszegülő sofőrt, és felgyújtottak sok autóbuszt.

Sanchez Ceren államfő kerek perec kizárta, hogy tárgyaljanak a bandákkal. Luis Martinez főügyész szerint a bűnözőcsoportok ezúttal túlságosan messzire merészkedtek: rendőrökre, ügyészekre emeltek kezet, megfélemlítették a lakosságot, arra kényszerítették az embereket, hogy bezárkózzanak otthonaikba. A letartóztatási parancsok – idézte a BBC a főügyészt – a rend helyreállítására irányuló új stratégiába illenek.

Bandatagok egy börtönfotón San Salvador külvárosában
Bandatagok egy börtönfotón San Salvador külvárosában
Ulises Rodriguez / Reuters

A Magyarországnál ötször kisebb területű, mintegy hatmillió lakosú El Salvador a világ egyik legveszélyesebb országa. Az elmúlt két hétben napi 24 emberölés az átlag. Három éve, amikor az MS-13 és a B-18 átmenetileg tűzszünetet kötött, a statisztika azonnal 40 százalékkal javult, ám a trend 2014-től ismét megfordult.

A legnagyobb banda, az MS-13 egyébként amerikai „import”. Az Egyesült Államokban alakult, ám a salvadori utcagyerekeket az 1990-es években elkezdték hazatoloncolni, s a Mara Salvachutra pedig az új környezetben professzionális bűnszervezetté vált. Ma már gyakorlatilag alig létezik az országban olyan üzleti vállalkozás, amelyik ne fizetne védelmi pénzt. Az El Universal című mexikói lap értesülése újabb ijesztő fordulatot vetít előre: az MS-13 és a B-18 egyesülési tárgyalásokat folytat. Új, közös nevük az El Salvador nemzetközi telefonkódjára utaló Mara 503 lenne.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.