Nagypénteken esnek neki Pécs csúfságának

A korábbi hírekkel ellentétben nem kedden, hanem pénteken kezdik el bontani a 25 emeletes pécsi Magasházat, ami 1989 óra üresen áll. A húsvéti ünnepek miatt a komolyabb munkálatok vélhetően csak jövő héten kezdődhetnek el ­– tudta meg a Dunántúli Napló.

A munkálatok csúszása abból a szempontból nem lényegtelen, hogy az egymilliárdos kormányzati támogatást a pécsi önkormányzat akkor használhatja fel egy az egyben, ha az év végéig befejezik a bontást, amely az előzetes információk szerint ténylegesen 25-26 hetet vesz igénybe, nem számolva azokat az időszakokat, amelyekkor nem dolgozhatnak, például nagy szél esetén – írja a Baranya megyei napilap internetes portálja.

A Magasház bontásával megbízott STRABAG MML Kft. – Land-Bau Kft. alkotta konzorcium a lap megkeresésére megerősítette, hogy március 25-én, nagypénteken indul el az első törmelék-szállítmány. Ebből arra lehet következtetni, hogy a reggel nyolc és este tíz között megkezdett bontás az ünnepi hétvége miatt csak szimbolikus jelentőségű lesz.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.