Nagyot mar a kis nyuszi

Több mint 2,6 millió dollár értékű ajándékot kell visszaszolgáltatnia Donald Sterling állítólagos szeretőjének, akit sikerrel perelt az amerikai milliárdos volt felesége.

Nemrég még apjának, szerető barátjának nevezte, akinek ő volt a „bolond kis nyuszikája”. Ma már átkokat szór rá, gonosznak, szemétnek, rasszistának és homoszexuálisnak nevezve azt a nála jóval idősebb Donald Sterlinget, akitől két és fél éves kapcsolatuk alatt több mint 2,6 millió dollár értékben kapott ajándékokat. A V. Stiviano néven futó hölgy pálfordulása érthetővé válik azon Los Angeles-i bírósági döntés kapcsán, amely szerint a milliárdos állítólagos szeretőjének vissza kell szolgáltatnia minden ajándékot. A bíróság helyt adott a „gáláns apafigura” volt felesége keresetének, Shelly Sterling arra hivatkozott, hogy az ajándékok – így egy 1,8 millió dollár értékű luxusingatlan, továbbá egy Ferrari és két Bentley – az exférjével közös szerzeményből származnak.

V. Stiviano. Csak a kígyó hiányzik
V. Stiviano. Csak a kígyó hiányzik
Lucy Nicholson / Reuters

A 86 éves, Chicagóban Donald Tokowitz néven született üzletember ingatlanfejlesztéssel szerzett több milliárd dolláros vagyont. Az 1970-es évek végén vette meg az amerikai profi kosárlabdaligában (NBA) játszó Los Angeles Clipperst, amelynek éléről – az afroamerikaiakra tett rasszista megjegyzései miatt – tavaly nyáron botrányos körülmények között kellett távoznia. Nyilvánosságra került egy felvétel, amelyen Sterling azt mondta a María Vanessa Perez néven anyakönyvezett V.-nek: „akár le is feküdhet a fekete haverjaival, de a meccsekre ne hozza ki őket”. A Clippers és más csapatok afroamerikai játékosai „fellázadtak”, és Sterling kétmilliárd dollárért eladta a klubot Steve Ballmernek, a Microsoft volt vezérének.

V. Stiviano azt állítja, ő megdolgozott az ajándékokért. Heti ötven órában „társadalmi kapcsolattartó” volt Sterling oldalán, akivel esküszik, hogy nem volt szexuális viszonya. Szerinte a milliárdos meleg, az állítást Shelly Sterling ügyvédei szemenszedett hazugságnak nevezték.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.