Nagykarácsony huszadik alkalommal köszönti a karácsonyt

Advent első vasárnapján kezdődik a 20. Nagykarácsonyi Téli Programok elnevezésű rendezvénysorozat, amely Mikulásházzal, betlehemmel és a falusi élet kertjével várja az érdeklődőket. Ekkor mutatják be a Magyar Posta Zrt. idei ünnepi bélyegeit is. A szervezők idén hat-tízezer embert várnak.
A programsorozat eseményei ezúttal a hagyományőrzésre fókuszálnak, minden adventi hétvége ennek megfelelő tematikus programokat kínál. Az első adventi vasárnapon megnyílik a felújított betlehem és bemutatják az ünnepi bélyegeket is. Előtérbe kerül a Mikulás-legenda, december 13-án pedig a Luca-napi népszokásoknak megfelelően gombócfesztivált és ehhez kapcsolódó gombócfőző-versenyt rendeznek.

Müller Miklós polgármester elmondta, hogy mostantól a nagykarácsonyi önkormányzat közalapítványa szervezi a programokat, így a Mikulásház nemcsak a vendégeknek szól, hanem a falu saját ünnepeit, a pásztorozást és az ünnepi szentmisét is beleszőtték a programba.

Az idei évben a helyi Örökzöld Óvoda óvodásai láthatták először a magyar Mikulást, akinek vendégeit ezúttal is kiegészítő programok várják: állatsimogató, kézművesbolt, kovácsműhely, Éger Brigitta budapesti festőművész és Balogh Edit dunaújvárosi grafikusművész munkáiból nyíló kiállítások, bélyegbemutató és -vásár, sportnap, valamint a Karácsony vezetéknevűek találkozója.

A község mellett a Magyar Posta is nagy figyelmet szentel az ünnepkörnek: különleges bélyegekkel és karácsonyi bélyegzéssel készülnek. Az idei bélyegeken hóval borított téli táj és játékos, futkározó szarvasok láthatók Berta Ágnes grafikusművész jóvoltából. Az apró műremekek egyedi stancolású változatban, ötven bélyegképet tartalmazó ívekben, és speciális effekt-fólia nyomtatással kiegészített négy bélyegképes kisívben készültek. Utóbbi esetében a különleges nyomdai eljárásnak köszönhetően a fenyőfák ágain csillogó havas felület tűnik elő.

Idén is lehetőség nyílik arra, hogy az ügyfelek karácsonyi bélyegzéssel küldjék üdvözleteiket távol élő szeretteik számára. A szolgáltatás a Karácsonyi Posta jelző megvásárlásával bármely postán igényelhető.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.