Nagy koszt hagytak maguk után a budapesti szilveszterezők

A szilveszteri ünneplés után délutánra mintegy száz köbméter hulladékot takarítottak össze Budapest közterületein - közölte az FKF Nonprofit Zrt. A fővárosban várható havazás, illetve ónos eső miatt péntek hajnaltól ismét életbe lép a legmagasabb, hármas készültségi fokozat.

Az FKF Nonprofit Zrt. mintegy 400 dolgozója reggel 6 órakor először az óévbúcsúztató rendezvények helyszínein kezdték meg a takarítást, többek között a Vörösmarty téren, továbbá a Kis- és Nagykörúton, valamint a Boráros téri, Ferenc körúti, Blaha Lujza téri, Nyugati téri, Kálvin téri, Deák téri és Astoria metróaluljárókban.

A rendezvényhelyszínekről, a belvárosi utcákról, terekről mintegy száz köbméter hulladékot gyűjtöttek össze, ami - mint írták - jelentősen elmarad a korábbi évektől és az előzetesen várttól is.

Az FKF kitért arra, hogy az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján péntektől ónos eső, illetve havazás várható Budapesten. Ezért pénteken hajnali öt órától az FKF Nonprofit Zrt.-nél ismét életbe lép a legmagasabb, hármas készültségi fokozat. Az időjárás függvényében a társaság mintegy 90 téli célgéppel vonul ki, hogy szükség esetén síkosságmentesítse a budapesti fő- és közösségi útvonalakat, elősegítve ezzel a balesetmentes közlekedést.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.