George Harrison... Getty Images

Híresebbé vált a Chiffons He’s So Fine című dala a hetvenes években, mint amilyen az előző dekádban volt. Pedig a számot nem kevesen ismerték a megjelenése idején sem, hiszen 1963-ban öt héten át vezette az amerikai Billboard magazin rangsorát. (Szerzője, Ronnie Mack még megérte kompozíciója kiemelkedő sikerét, de nem sokkal a magaslat meghódítása után meghalt.) A nóta az Egyesült Királyságban sem maradt észrevétlen, igaz, csak a tizenkettedik helyig jutott, amikor a brit toplista élén a Beatles From Me to Youja állt.

„Ideát” már a beat tombolt, a tengerentúlon viszont még hasítottak az énekegyüttesek, melyek közül csak lánycsapatot ezerötszázat számoltak a hatvanas évek Amerikájában. (Mármint olyan lánycsapatot, amelynek legalább egy kislemeze napvilágot látott.)

A Beatles ugyan hamarosan bevette az Államokat is, de az ottani énekduók, -triók, -kvartettek jelentőségére-minőségére jellemző, hogy a mesés liverpooli négyes feldolgozta például a passaici Shirelles Baby It’s You vagy a michigani Marvelettes Mr. Postman című dalát; a Beach Boys a műsorára tűzte a New York-i Crystals Then He Kissed Mejét (természetesen „and then I kissed her” refrénnel); David Bowie és Mick Jagger még évtizedekkel később, 1985-ben is „robbantott” a detroiti Martha & the Vandellas Dancing in the Streetjével; a harlemi Ronettes By My Babyje pedig az 1987-ben bemutatott mozifilm, a kasszasikert hozó Dirty Dancing betétdala volt.

Lehetne sorolni hosszasan, a lényeg: a lánycsoportok – a New Or leans-i Dixie Cupstól a detroiti Sup remesig, a San Franciscó-i Paris Sisterstől a New York-i Shangri-lasig – mély nyomot hagytak, ám a bronxi Chiffons (Patricia Bennett, Judy Craig, Barbara Lee, Sylvia Peterson), illetve annak lemezkiadója, a Bright Tunes Music nem csupán a színpadon, hanem a bíróságon is aratott.

Első fokon több mint másfél millió dollárt nyert George Harrisontól.

...kontra Chiffons

A négyes azért perelte be a Beatleboyt, mert annak My Sweet Lord című száma hangról hangra megegyezett a He’s So Fine-nal. Eltérő hangszerelése miatt reminiszcenciát ugyan senkiben sem ébresztett, ám a Chiffons-tagok fülei érthetően érzékenyek voltak a dallamív feltűnő hasonlóságára.

Ráadásul a „Harrisongot” jó sokszor lehetett hallani, hiszen 1971 legnagyobb példányszámban értékesített kislemeze volt Nagy-Britanniában, miután Billy Preston 1970-ben a lista élére emelte az Egyesült Államokban.

Ez úgy történhetett meg, hogy Harrison hozzájárult: jó barátja, Preston tegye fel a számot Encouraging Words című albumára. Majd ő maga az All Things Must Pass című tripla LP-jén jelentette meg a nótát, de előtte kiadta kislemezen is. Ráérzett, melyik dallal kell felvezetnie a hármas albumot, mert az Én édes Uram lett az első szerzemény, amelyet egy ex-Beatle szólóban az első helyre vitt.

Ám aztán jött a feketeleves. A Chiffons nemhogy „lenyúlással” vádolta meg a liverpooli legendát, de 1975-ben lemezre vette a Harrison-változatot úgy, hogy a szám végén felhangzó ismétlések alkalmával hol My Sweet Lordot, hol He’s So Fine-t énekelt...

A plágiummal megbélyegzett művész a This Song című dallal és annak klipjével felelt a provokációra: a képi felvételen egy bírósági pulpitus elé helyezett zongorán játszotta az ironikus válaszdarabot. (Különösebb visszhangot nem keltett vele, mivel a szám nem volt eléggé erős.) A törvényszéken pedig hiába magyarázta, hogy a My Sweet Lord komponálásakor sokkal inkább hatott rá az Oh Happy Day című gospelnek az Edwin Hawkins Singersféle, 1969-es változata, mint a Chiffons slágere – amely legföljebb a tudatalattijában maradt meg –, ha nem is 1,6 millió, de 599 987 dollárt ki kellett „köhögnie”. Ám az „ellopott” szerzeményt újra felvette az All Things Must Pass LP közreadásának harmincadik évfordulóján, majd a rá következő évben, 2001 novemberében, ötvennyolc éves korában elhunyt.

Addigra Barbara Lee már régen nem élt: a május 16-án született Chiffons-énekes közvetlenül a negyvenötödik születésnapja előtt, 1992. május 15-én, szívroham következtében fejezte be földi pályáját.

A Chiffons egyébként nem csak a He’s So Fine-ról maradt híres. Következő dalát, az 1963-ban szintén amerikai listaelsővé avanzsáló One Fine Dayt –melyet a neves szerző házaspár, Gerry Goffin és Carole King jegyzett – címadó számnak választották a Michelle Pfeiffer, valamint George Clooney főszereplésével készült hollywoodi filmhez. Félreértések elkerülése végett: a mozi nem a húsz esztendővel korábbi ítélethirdetésnek állított emléket.

Jóllehet Harrison ugyanazt sóhajtozta 1976-ban, amit plakát hirdetett 1996-ban: Szép kis nap!