Na tessék - adjunk tehéntejet a csecsemőknek?

Hasznos lehet megkóstoltatni a két hétnél kisebb csecsemőkkel a tehéntejet, mert ez megvédheti őket a tej fehérjéivel szembeni allergia kifejlődésétől a későbbiekben - erre a megállapításra jutottak tanulmányukban izraeli kutatók.

Az eredmény meglepetésként érte a kutatást vezető Jicak Katzot, az izraeli Tel-Avivi Egyetem munkatársát. Kollégáival azt próbálták ellenőrizni, hogy mennyire helytállók a jelenlegi adatok a tejallergia előfordulási arányára, annak kockázati tényezőit azonban nem keresték.

Vizsgálatukba 13 ezer gyereket vontak be, közülük 66-nál (0,5 százalék) tudták igazolni a tehéntej fehérjéire való allergiát. Amint a Journal of Allergy and Clinical Immunology című szakfolyóiratban megjegyzik a szerzők, ez az arány jóval alacsonyabb a most szokásos becslésnél, amely 1-3 százalék közé teszi a tejallergiás gyerekek hányadát.

Nem találtak kapcsolatot a kutatók a tej- és a szójaallergia között sem, noha egyes korábbi becslések szerint három tejallergiás gyerek közül egynél a szójára való túlérzékenység is fellép. Katz ezért úgy véli, hogy a szója megfelelő helyettesítő lehet a tejallergiás gyerekek számára.

Az elemzés következő megállapítása azonban még ennél is jobban meglepte a kutatókat. Kiderült, hogy azoknál a gyerekeknél, akik 15 napos koruknál később kaptak először tehéntejet, 19-szer gyakrabban alakult ki tejallergia, mint azoknál, akik életük első két hetében megízlelték a tehéntejet.

Gyermekorvosok úgy tartják, hogy a csecsemők gyomor- és bélrendszere nem képes rendesen megemészteni a tehéntejet, ezért nem tanácsolják korai bevezetését a baba étrendjébe. A mostani tanulmány eredménye azonban azt mutatja, hogy előnye is lehet, ha a fiatal csecsemő szervezete találkozik a tehéntejjel, így megelőzhető lehet ugyanis, hogy később a tehéntej fehérjéit idegen anyagként azonosítsa a test, és allergiás reakcióval támadja meg a vélt betolakodót.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.