Musical készül II. János Pálról

Április 21. és 24. között látható a Vatikánváros melletti római auditóriumban a néhai egyházfő szentté avatásának alkalmából a 2007-ben írt musical, mely Karol Wojtyla, majd II. János Pál életének jelentősebb pillanatait idézi fel gyermekkorától az egyházfő halálának pillanatáig.

A Ne féljetek! című darab három estén át ingyenesen lesz látható a Szent Péter térhez közeli színházteremben, amely egykor a Santa Cecilia Zeneakadémia koncertterme volt.

A színmű, melyet Giuseppe Spedicato atya, a dél-olasz Lecce plébánosa írt, az egyetlen olyan II. János Pálról szóló darab, mely a vatikáni Kultúra Pápai Tanácsa támogatásával kerül színpadra.

A címe II. János Pálnak (1978-2005) azt a mondatát idézi, amelyet a pápa a megválasztása utáni napokban hangoztatott a hívőknek 1978 októberében. A nézőtérre elsősorban azokat a fiatalokat várják, akik a kanonizációra az egész világból Rómába és a Vatikánba érkeznek.

II. János Pál szerepét Danilo Brugia olasz színész játssza és a színpadon felelevenedik majd Stefan Wyszynski lengyel bíboros, az egyházfőt oltalmazó Szűz Mária és Ali Agca volt török terrorista is, aki fegyverét 1981 májusában II. János Pálra emelte.

A Ne féljetek! májustól bejárja az olaszországi egyházmegyéket, 2015-ben és 2016-ban pedig Európában is be akarják mutatni a musicalt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.