1,5 milliót hagyott munkásaira az olasz gyáros

Egy olasz gyár munkásai váratlan karácsonyi bónuszt kaptak. A fizetésük mellett több ezer eurós csekkek érkeztek decemberben.

"Mindig is úgy tekintettünk magunkra, mint egy nagy családra, és ez a karácsonyi ajándék is ennek a jele" - mesélte az egyik dolgozó a most nyilvánosságra került eset kapcsán.

Az Enoplastic gyár júniusban elhunyt alapítója és tulajdonosa röviddel halála előtt megváltoztatta végrendeletét. A kupakokat, műanyagdugókat és italos üvegek címkéit gyártó cég vezetője, Piero Macchi teljes titokban intézte, hogy a gyár teljes személyzete összesen 1,5 millió eurót örököljön a halála után. 

"Ezt az egészet a felesége Carla, az édesanyám intézte, aki minden egyes csekk mellé küldött egy személyes levelet is" - árulta el Macchi lánya, Giovanna. Az olasz Alpokban, Bodio Lomnago városában fekvő gyárat jelenleg ő vezeti. 

A csekkeket pont karácsony előtt kapták meg az alkalmazottak. Azok, akik még nem rég kerültek a céghez, 2,000 eurót, akik pedig már régen ott dolgoznak 10,000 eurót kaptak a néhai főnöküktől. Azok, akikről Macchi tudta, hogy szükségük van rá, még ennél is nagyobb összeget örököltek.

Macchi, a jó borok és a gépek szerelmese volt. Ez utóbbi hobbájából épített jövedelmező üzletet, mikor 1957-ben megalapított az Enoplasticot - írja a Local

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.