Munkaerő-kölcsönzéssel bukott a borsodi cég

Több mint kétszáz millió forint kárt okozott a költségvetésnek egy borsodi cég mögött álló bűnszervezet, amely mintegy nyolcvan embert foglalkoztatott látszólag munkaerő kölcsönzőkön keresztül, elkerülve a járulék- és áfafizetést.
 

A főként Tiszaújváros környékén tevékenykedő őrzésvédelemmel és takarítással foglalkozó gazdasági társaság vezetői kitalálták, hogy megspórolják a munkáltatással kapcsolatos közterheket, és a korábban szabályosan foglalkoztatott dolgozóikat papíron az általuk létrehozott munkerő-kölcsönző cégekhez jelentették be. Ezeket a cégeket időszakonként lecserélték, azaz eltüntették. A stróman cégek, ha adtak is bevallást, járulékokat már egyáltalán nem fizettek. Mindezen felül a kölcsönbe adó cégek által kiállított fiktív számlák után még az általános forgalmi adót is visszaigényelték.

Az irányítóknak arra is volt gondjuk, hogy könyvelőkkel biztosítsák a cégek legálisnak látszó működését. Az ő feladatuk volt a munkavállalók be- és átjelentése, a bukócégek adótartozásának figyelése.

A rajtaütéskor az észak-magyarországi pénzügyi nyomozók informatikus kollégáik bevonásával Budapesten, és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében összesen huszonhárom helyszínen tartottak házkutatásokat. Ötvenmillió forint értékben három luxusautót és egy nagy értékű motorkerékpárt lefoglaltak, valamint negyvenhárommillió forint értékben zár alá vették a cég tulajdonosainak érdekeltségébe tartozó ingatlanokat, továbbá zároltak egy külföldi cég nevén lévő bankszámlát is. Mindezeknek köszönhetően az okozott kár várhatóan teljes egészében megtérül - tájékoztatott Kovács Dorina a NAV sajtóreferense.

Az ügy gyanúsítottjai, a két ügyvezető és a két könyvelő előzetes letartóztatásban vannak. A bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt akár húsz évig tartó szabadságvesztés is kiszabható.


 

 

 

 


Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.