Munkadíj vagy kenőpénz?

Szász András, az egykori MVM-vezér, Kocsis István volt tanácsadója a Kiss Ernő dandártábornok ellen vesztegetés vádjával folyó perben a Fővárosi Törvényszék előtt tanúként kijelentette: személyesen adott át egymillió 250 ezer eurót Kissnek a tábornok lakásán. Majd további százezret is, de még így is tartozik neki kétszázezerrel. Állítása szerint ezt a pénzt azért kapta Kiss, mert 2009-től szaktanácsadóként segítette felépíteni az MVM-ügyben 15 milliárdos hűtlen kezeléssel vádolt Kocsis védekezését.

Egy külön megállapodás keretében az ügyben szintén vádlott Szász Andrással lényegében ugyanezért a munkáért további 300 ezer eurós díjazásban egyezett meg. Szász elismerte, Kiss elvégezte a vállalt munkát, s még 200 ezer euróval tartozik neki.

Csakhogy a nyomozás során a hatóságok teljes körű vagyonosodási vizsgálatot tartottak Kissnél, és nyomát sem találták az egymillió 250 ezer eurónak. Kiss számláin csak azt a 120 ezer eurót találták meg, amelynek átvételét a tábornok soha nem is tagadta. Igaz, szerinte azzal a pénzzel csúnyán átverték.

Mert amikor Szász egy dossziéban az egyik belvárosi luxushotel halljában átadta neki a pénzt, ő meg volt győződve arról, hogy 300 ezer euró van a mappában. Később kiderült, hogy csak 120 ezer. A különbségnek jelentősége van. Mert elvileg Kissnek 300 ezer eurót kellett volna kapnia. Kocsis kölcsönkért egy ismerősétől 210 ezret, és megkérte Szászt, egészítse ki azt. Kocsis tanúvallomásában azt állította, hogy megmutatta Szásznak a pénzt, és azt is megmondta neki, mennyit tett a dossziéba. Szász vallomása szerint nem számolta meg a pénzt. Nem is emlékezett rá, hány euró volt a dossziéban, s hogy Kocsis megmondta-e neki az összeget. Ő 55-60 ezer eurót még hozzátett a Kocsistól átvett pénzhez, és továbbadta azt Kissnek. Azt senki sem értette, hogy a tábornokhoz végül miért csak 120 ezer euró jutott el.

Szász találkozott egyedül Szabó úrral, a biztonsági őr külsejű ismeretlennel, aki nyíltan megzsarolta őt: vagy fizetnek hatmillió eurót, és akkor simán kikerülnek az MVM-ügyből, még csak gyanúsítottak sem lesznek, vagy nem fizetnek, de akkor évekre rács mögé kerülhetnek. Szabót a rendőrség és az ügyészség nem találta meg. Szász csak annyit mondott róla, hogy egy terepjáróval távozott a Novoteltől, ahol egyszer személyesen találkoztak.

Miután Szász Kissnek is elmondta a Szabó-féle zsarolást, a tábornok, aki állítólag „utánanézett a dolgoknak”, Szász szerint „átvette Szabó szerepét”. Javasolta, hogy fizessenek. Kiss erre úgy reagált, hogy ő arra volt kíváncsi, Kocsis valóban kész lenne-e bárkit is megvesztegetni, csakhogy ehhez bizonyítékokra volt szüksége, ezért játszotta el, hogy ő esetleg tud segíteni a kenőpénz célba juttatásában. Csakhogy Kocsis és Szász megelőzték. Feljelentették. Persze nem Kiss Ernőt, hanem Szabót, az ismeretlent...

A per során alig kérdező ügyész most kínos perceket szerzett Kiss Ernőnek, amikor egy titkos lehallgatás anyagának ismertetését követően rákérdezett: ön minek tekintette azt a 120 ezer eurót, amit Kocsis és Szász közösen fizetett, és amit a felvétel tanúsága szerint Kiss kevesellt, és javasolta, hogy egészítsék ki 250 ezerre? Míg korábban Kiss a 120 ezret a munkadíja részének tartotta, ebben az összefüggésben a kenőpénz részének mondta. Az ügyész azonnal lecsapott a válaszára: kérem jegyzőkönyvezni, hogy beismerte, a pénz a kenőpénz része volt! Kiss később lapunknak azt mondta: az ügyész félremagyarázta a szavait.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.