MTVA-s műsorvezető lánya a DVBBS öltözőjében talált egyik tini

Egy tévés személyiség, az MTVA-s Bényi Ildikó lánya azoknak a tiniknek az egyike, akiket szombaton ájultan találtak a Balaton Soundon fellépő DVBBS nevű formácó öltözőjében – ezt maga a műsorvezető közölte.

A Blikk kedd reggel azt írta, hogy egy ismert tévés személyiség lánya lehetett az egyik áldozat. A TV2 Tények című műsorában  este meg is szólalt Bényi Ildikó, az érintett szülő.

"A lányomat annyira megviselte az egész esemény, hogy egyelőre egyáltalán nem tudott még nyilatkozni. Gondolom most mindenki számára érthető, hogy egyelőre a testi és lelki felépülése a legfontosabb. Folyamatosan kapcsolatban vagyok a hatóságokkal és mindent elkövetek azért, hogy az igazság kiderüljön" - idézte a Blikk Bényit, aki több mint két évtizede vezet kívánságműsorokat a köztévén.

Mint ismeretes, szombaton hat lány vittek a kanadai DVBBS nevű duó öltözőjébe a Balaton Soundon. Még nem tudni, mi történt, többükre eszméletlen állapotban találtak, volt, akit mentő vitt el. Az Index egyik cikke szerint szerint az egészségügyi sátornál arra gyanakodtak a dolgozók, hogy a gina nevű tudatmódosító volt a lányoknak felszolgált italokban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.