Motorvezérlővel dolgoztak az autótolvajok

Osztrák–magyar rendőrakcióval kaptak el négy tolvajt, hármukat már előzetes letartóztatásba helyezték.

Autólopásra és orgazdaságra szakosodott szervezetet számolt fel a Budapesti Rendőr-főkapitányság; az osztrák társszervekkel és a polgárőrökkel közös akcióban négy embert fogtak el és öt gépjárművet találtak meg. Az elkövetők a járművek többségét Ausztriából, Bécs környékéről lopták, de Budapesten is „dolgoztak".

A járművek értéke 2,5-3,5 millió forint között van. A tolvajok módszeréről annyit lehet tudni, hogy egy úgynevezett motorvezérlő berendezést szereltek be az autókba, amely felülírta az eredetit, így már egy csavarkulccsal is el tudták indítani őket.

Az elkövetőket Gyöngyösön fogták el, ahol megtalálták az ellopott autókat is; háromnak át volt ütve az alvázszáma, kettőt pedig már teljesen szétszereltek. A műhelyben rengeteg alkatrészt találtak, amelyek vizsgálata szakértők bevonásával folyik; nem kizárt, hogy később további járműveket sikerül azonosítani. A négy elkövető közül hármat előzetes letartóztatásba helyezett a bírság, orgazdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás ellenük

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.