Most indul csak be igazán a parlagfű szezon

A parlagfű napi pollenkoncentrációja több térségben meghaladta a riasztási szintet, ami azt jelenti, hogy az allergiásoknak már erős tüneteik lehetnek - mondta Apatini Dóra, az Országos Környezet-egészségügyi Intézet (OKI) biológusa csütörtökön az MTI-nek.

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) csütörtökön a Facebook-oldalán azt írta: Nyíregyháza környékén már a második (vörös) riasztási fokozat van érvényben. Az ország északkeleti csücskében a levegőben a parlagfű köbméterenkénti pollenszemtartalma a múlt heti mérések szerint elérte a napi 50-99-es értéket.

A parlagfű okozta kár évente több tízmilliárd forintra tehető
parlagfű

Első fokozatú (piros) riasztás van érvényben Szolnok környékén, Tolna, Baranya és Bács-Kiskun megyét érintően, a Duna alsó szakasza mentén.

A piros színű, elsőfokú riasztás érvénybe lépésével már minden, a parlagfűre allergiásnál számítani kell a tünetek jelentkezésére. A másodfokú, vörös riasztás esetén az allergiások tünetei már súlyosbodnak, állandósulnak.

Nékám Kristóf allergológus csütörtökön az MTI-nek azt mondta: a riasztás nemcsak arra jó, hogy az allergiásokat figyelmeztesse, hanem arra is, hogy a döntéshozókat és az egész társadalmat "felrázza", a parlagfűhelyzet ugyanis Európa-szerte, így Magyarországon is "borzalmas". Hozzátette, 10-12 évvel ezelőtt Európában még négyből egy, ma már háromból egy gyermek allergiás. Márpedig aki gyermekként allergiás lesz, az nagy valószínűséggel felnőtt korában is az marad. Becslések szerint Magyarországon 1-1,5 millió ember allergiás a parlagfűre.

Az allergológus kiemelte: a levegő köbméterenkénti 30-as pollenszemtartalma az a határ, amelynél már minden, a parlagfűre érzékeny embernek oda kell figyelnie. Amellett, hogy mindenki felkeresi az orvosát, s beszerzi a számára megfelelő gyógyszert, arra is oda kell figyelni, hogy mikor szellőztet, ajánlott gyakrabban hajat mosni, s a szabadban az arcmaszk is hasznos lehet.

Nékám Kristóf úgy véli, hacsak valami drámai változás nem lesz az időjárásban, a következő hetekben egyre rosszabb lesz a parlagfűhelyzet.

Apatini Dóra, az OKI biológusa azt mondta: száraz, meleg időjárás esetén enyhébb a parlagfű pollenszórása, de némi enyhülés, illetve csapadék következtében a parlagfű "magához tér" és fokozódik a pollenszórás. Az országos átlagot tekintve erősödik a parlagfű virágzása, de az egyes területek között - az ottani időjárástól függően - vannak különbségek.

Hozzátette: az elmúlt évek tapasztalatai alapján a parlagfű pollenszórásának csúcsát augusztus végére, illetve szeptember első napjaira várják. A parlagfűszezon vége pedig az első fagyokig, akár október végéig is eltarthat.

Az OKI a tavalyi parlagfűszezonban indította el az úgynevezett Parlagfű Pollen Riasztási Rendszert (PPRR), amelyben térképen látható, hogy milyen magas a levegő pollenszennyezettsége az ország különböző területein.

Az egyes mérőállomások előző héten mért napi pollenkoncentrációs adatainak átlagolásával kialakított értékekhez 9 fokozatú színskála társul. A színek sötétedésével jelzik az egyre magasabb pollenkoncentrációt. A fehér szín azt jelzi, hogy a levegőben nincs parlagfűpollen. Az elsőfokú figyelmeztetést zöld színnel jelölik, ekkor egy átlagos napon a levegő köbméterenkénti pollenszemtartalma 1-9. A parlagfű pollenkoncentrációja már közepesnek számít, ha ez az érték 10-29, ekkor narancsszínű, másodfokú figyelmeztetés lép életbe.

Ha az előző heti adatok szerint a levegőben a parlagfű köbméterenkénti pollenszemtartalma harminc felett van, az már magas pollenszórást jelöl, innen indulnak a színskála hatszintű riasztási fokozatai. Az elsőfokú riasztás színe piros, ekkor 30-49 pollenszem van a levegőben. Ha az érték 50-99, akkor másodfokú, vörös riasztást rendelnek el.

Ha egy átlagos napon a levegő köbméterenkénti pollenszemtartalma száz felett van, akkor a parlagfű pollenszórása már nagyon magasnak számít. Ezen belül három kategória különül el: 100-199 pollenszemtartalomnál harmadfokú (bordó) a riasztás, 200-499-es értéknél negyedfokú (sötét bordó), 500-999-es adatnál ötödfokú (fekete).

Ha a hét legtöbb napján az ezret is meghaladja a levegő köbméterenkénti pollentartalma, az azt jelenti, hogy a parlagfű pollenszórása már "extrém magas". Ekkor lép életbe a legmagasabb riasztási fokozat, amelyet ambrózia szín jelöl.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.