Mosolyogj, mert vár rád a halál

Idén mintegy 80 ezer kóbor ebet altatnak el a tajvani hatóságok. A szigetország törvényei szerint az utcán talált kutyáknak 12 napjuk van rá, hogy gazdájuk, vagy éppenséggel egy háziállatra váró család befogadja őket. A két hét leteltével azonban lejár a türelmi idő, s az állatokat örökre elaltatják.

A fotográfus Tou Yun-fei azonban megelégelte az értelmetlen mészárlást, s úgy döntött saját eszközeivel, leginkább kamerája segítségével próbál meg véget vetni annak.

Az elmúlt években mintegy 40 ezer, a XIX. század portréira emlékeztető képet csinált az ebekről, hogy emberi arcot adjon szenvedéseiknek, s emlékeztesse a tajvaniakat: kutyát csak felelősségteljesen, egy életre szabad vásárolni. Mint elmondta, az első hónapok rendkívüli módon nyomasztották, hetekig nem aludt, csak ült besötétített szobájában. Mégis úgy gondolja, ha sikerül az ebek szinte emberinek tűnő arcát megmutatnia a nyilvánosságnak, talán kevesebb kutyus jut erre a borzalmas sorsra.

Természetesen küzdelmében nincs egyedül, hiszen a buddhista lakosság jelentős része hisz benne, hogy az ebek olyan emberek reinkarnációi, akik előző életükben valami helytelent követtek el, s ezért alacsonyabb létformában születtek újjá.

A kezdeményezést a városi tanács képviselői is felkarolták, a városházán már megtekinthető néhány Yun-fei képeiből, s augusztusban állandó kiállítás nyílik a Kaohsiung Szépművészeti Múzeumban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.