Móri mészárlás: Weiszdorn 40 év után szabadulhat

Az utolsó szó jogán sajnálatát fejezte ki Weiszdorn Róbert vádlott a móri per tárgyalásán csütörtökön a Fővárosi Ítélőtáblán.

Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte Weiszdorn Róbertet csütörtökön jogerősen a Fővárosi Ítélőtábla a 2002. május 9-én elkövetett, nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás miatt; a férfi 40 év múlva bocsátható feltételesen szabadlábra.

Weiszdorn Róbert az előzetes letartóztatásban öngyilkosságot elkövető társa, Nagy László nevében is bocsánatot kért a 2002-ben elkövetett móri bankrablás nyolc halálos áldozatának hozzátartozóitól, valamint a saját családjától. Hangsúlyozta: ő nem követett el emberölést, nem gyilkolt meg senkit.

Weiszdorn Róbertet korábban nem jogerősen társtettesként, nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek a Fejér Megyei Bíróság. A perbeszédek során a védő határozott idejű szabadságvesztést indítványozott, az ügyész azonban súlyosbítást, tényleges életfogytig tartó szabadságvesztést kért a vádlottra.

A 2008 decemberében született elsőfokú ítéletben életfogytig tartó szabadságvesztést szabott ki a bíróság a vádlottra, de a feltételes szabadlábra bocsátás lehetőségéből nem zárta ki, annak legkorábbi időpontját 30 évben határozta meg. A nem jogerős ítélet szerint Weiszdorn volt az, aki segített a bankfiók feltérképezésében, a rablás idején pedig rálőtt a biztonsági őrre, majd - magát biztonsági őrnek kiadva - a pénzintézet ajtajához állt és elküldte az érkező ügyfeleket.

A bankrablás során alig több mint 7 millió forintnak megfelelő pénzt - forintot és valutát - zsákmányoltak a tettesek.

A 2002. május 9-én elkövetett, nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás ügyében korábban Kaiser Edét mondta ki bűnösnek a Fővárosi Bíróság, társaként Hajdú Lászlót hozták összefüggésbe a bűncselekménnyel. Kaiser Ede perújítási eljárását, illetve Hajdú László más, Kaiser Edével együtt elkövetett rablások miatt indult eljárását szintén a móri pert tárgyaló tanács tárgyalja másodfokon.

Az utolsó szó jogán sajnálatát fejezte ki Weiszdorn Róbert
Fővárosi Ítélőtábla Büntető Kollégiuma. W. Róbert büntetőpere előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen társtettesként elkövetett emberölés és más bűncselekmény miatt. (Móri bankrablás - utolsó szó, ítélet).!!!!!!!! A vádlott hozzá járult arca közléséhez. Rendőröket kitakarni!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Budapest 2010.12.09. Fotó: Bócsi Krisztián
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.