Mohácsi pedofilbotrány: januárban áll bíróság elé a rajztanár

Az ügyészség a pedagógust tizenöt rendbeli szemérem elleni erőszakkal, egyrendbeli megrontással, kilencrendbeli szerzői jogok megsértésével vádolja.

Mohácsi Városi Bíróság január 19-én kezdi tárgyalni a szemérem elleni erőszakkal vádolt mohácsi rajztanár ügyét. Hajdú István, a Baranya Megyei Bíróság szóvivője közölte, hogy a per 20-án és 21-én is folytatódik a Duna-parti város bíróságán. Az ügyészség a pedagógust tizenöt rendbeli szemérem elleni erőszakkal, egyrendbeli megrontással, kilencrendbeli szerzői jogok megsértésével vádolja. Tekintettel arra, hogy szexuális bűncselekményről van szó, melynek gyermekek a sértettjei, az ügyben eljáró bíró zárt tárgyalást rendelhet el.

Garamvári Gábor, Mohács rendőrkapitánya korábban azt közölte, hogy a negyvenöt éves általános iskolai tanár tettét a gyanú szerint tizenkét év alatti, felügyeletére bízott kislányok sérelmére követte el. Bár tagadja a bűncselekményeket, ha bűnössége beigazolódik, a bíróság akár tizenöt év szabadságvesztéssel is sújthatja. A rendőrség az ügyben egy hatéves kislány édesanyjának bejelentésére indított nyomozást tavaly decemberben. Az asszony vizelési problémákkal vitte orvoshoz gyermekét, s kiderült, a gond nem testi, hanem lelki eredetű. Az anya elbeszélgetett a kislánnyal, ennek során derült ki, mi történt vele az általános iskolában.

A gyermeket igazságügyi gyermekpszichológus is megvizsgálta és úgy vélte: a kislány által elmondottak életszerűek. Később hasonló következtetésre jutott egy másik sértett beszámolójából is. Így a férfit alapos gyanúval őrizetbe vették az iskolában idén februárban, majd a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte. A rendőrök a nyomozás során több száz embert hallgattak meg. Ahogy a nyomozással haladtak, úgy derült fény a bűncselekmény-sorozat egyre több részletére, s nőtt a sértettek köre is. A gyerekeket igazságügyi pszichológus, a bíróság által kirendelt nyomozási bíró és ügyész felügyeletével hallgatták ki. Olyan diákokról is kiderült, hogy az erőszak áldozataivá váltak, akiknek szülei az ügy kirobbanását követően még a tanár mellett demonstráltak Mohács főterén, kérve szabadon bocsátását.

A rajztanár a gyanú szerint évek óta nemi vágyát kielégítve fajtalankodott a diákokkal az iskolai tanteremben, rajzszakköri foglalkozások alatt. Erre az adott alkalmat, hogy bizonyos foglalkozásokon csak egy-két gyermek vett részt. A tanár nem közösült a diákokkal, de hogy mit is tett pontosan, Garamvári Gábor "a sértettek kímélete okán, erkölcsi okokból" nem kívánta részletezni.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.