Mitől hízunk?

Genetikusok szerint azon gének miatt hízunk, melyek valaha lehetővé tették, hogy túléljük a kiszámíthatatlan éhezést. A többletsúly, a cukorbetegség és a gének közötti összefüggés vizsgálatára az Egyesült Államokban tovább folytatódik a pima indiánokon 15 éve elkezdett kutatás.

Azok az őseink maradtak életben, akik képesek voltak átvészelni az éhíséget, azaz a bőség idejéből annyi kalóriatartalékot felhalmozni, amennyivel kihúzták, míg megint ételhez jutottak.

A szakemberek ezeket a géneket takarékoskodó génnek hívják. Az ínséget túlélők aztán ezt örökítették utódaiknak.
Évezredek alatt azonban a táplálékhoz jutás már sokkal könnyebbé vált. Néhány kivételtől eltekintve a mai világban folyamatosan elérhetők a kalóriadús ételek, ugyanakkor jelenlegi életmódunk miatt sokkal kevesebb energiát kell elégetnünk, mint egykoron.

A genetikusok szerint az elhízás világméretű "járványának" egyik oka tehát az, hogy örökítőanyagunkban ott a takarékoskodó gén, amelyik biztosítja, hogy szervezetünk számára mindig bőségesen legyen tartalékenergia - elsősorban zsírszövet formájában. Ez a gén valaha a túlélésünk záloga volt, mára az egyik legsúlyosabb társadalmi-egészségügyi problémává vált.

Leslie Schulz és munkacsoportja az Arizonában élő pima indiánokat kezdte vizsgálni 15 éve. A törzs tagjai az utóbbi évtizedekben ugyanúgy élnek és táplálkoznak, mint a többi átlagamerikai. A statisztikák szerint azonban a pimák 38 százaléka lesz felnőttkorára cukorbeteg, szemben az öt százalékos amerikai átlaggal.

Nincs a világon másik embercsoport, amelyiknek tagjai közül ennyien szenvednének cukorbetegségben. A Mexikóban élő, genetikailag hasonló pima indiánok között viszont a cukorbaj igen ritka. A kutatók most azt vizsgálják, hogy az ott is életmódot váltó indiánok körében növekszik-e a cukorbetegség és az elhízás gyakorisága.

 

Mitől hízunk?
Subway commuters walk through the turnstiles while leaving the U.S. Open in New York September 4, 2007. As healthcare costs in such heavyweight nations as the United States and heavy-smoking locations as Dundee keep rising, and as governments move to cut huge budget deficits, hundreds of local authorities, employers and health insurers - even the occasional former investment banker - are dabbling with health incentive schemes. The idea is simple: pay people to act now and governments will reap the rewards later in lower healthcare costs. Statistically speaking, people who shun harmful habits are more productive and have less need for expensive hospitals, doctors and medicines. Picture taken September 4, 2007. To match Special Report HEALTH-INCENTIVES. REUTERS/Lucas Jackson/Files (HEALTH SOCIETY BUSINESS)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.