Mindenki hazudik a szexről

Egy friss kutatás szerint a legtöbb ember hazudik szexuális viselkedésével kapcsolatban, hogy ezáltal jobban megfeleljen a saját nemével szemben támasztott elvárásoknak.

A Sex Roles című lapban közzétett vizsgálatból kiderül, hogy a férfiak között is akad, aki verset ír szerelméhez, a nők között pedig előfordulnak olyanok, akik obszcén viccekkel szórakoztatják társaikat, ennek ellenére a kortársak előtt mindenki szeretne megfelelni a nemi sztereotípiáknak, ezért például a legtöbb férfi jóval több, míg a legtöbb nő jóval kevesebb szexuális partnert vall be, mint ami a valóság - írja a Medipress.

Az Ohio Állami Egyetem szakemberei Terri Fisher vezetésével 293 tizennyolc és huszonöt év közötti diákot kérdeztek ki arról, hogy 124 különféle viselkedés közül melyiket milyen gyakorisággal tették meg. Előzetesen egy másik csapatnak egy kérdőív segítségével valamennyi viselkedésről el kellett dönteniük, hogy mennyire férfias vagy nőies, illetve, hogy melyik nemhez kapcsolódóan érzik negatívnak, melyikhez kapcsolódóan pedig elfogadhatónak azt.

Az értékelés során az alanyok egy része úgy tudta, hogy hazugságvizsgálóra vannak kötve, ám ettől függetlenül a férfiak jóval több tipikusan férfias, a nők pedig jóval több tipikusan nőies cselekedetet társítottak saját magukhoz, amikor azonban nem szexuális jellegű viselkedésekről volt szó, már nem éreztek magukon nyomást a megkérdezettek arra nézve, hogy a nemi sztereotípiák szerint válaszoljanak. Más szóval, a szexuális viselkedésekkel kapcsolatos kérdésekre másként válaszoltak az alanyok, ha úgy hitték, hazugságvizsgáló ellenőrzi őket, mintha nem, ám az egyéb jellegű kérdésekre, például, hogy szoktak-e fekvenyomást végezni, a hazugságvizsgálótól függetlenül ugyanolyan őszinteséggel válaszoltak a nők is, holott ez egy tipikusan férfias edzésfajta.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.