Milliárdos csalással gyanúsítják az Újpest FC tulajdonosát

Milliárdos csalással gyanúsították meg az Újpest FC tulajdonosát - erősítette meg a Nemzeti Sport információját a Pest Megyei Főügyészség szóvivője az MTI-nek, hozzátéve, hogy a nyomozás jelen állása szerint az ügynek semmi köze a sportklubhoz. A gyanúsított nem ismerte be a bűncselekmények elkövetését.

Tolnai Sándort és két társát egy bank jelentette fel egy szálloda adásvételével, bérbeadásával kapcsolatos ügylet és az azzal összefüggésben felhasznált hamis okiratok miatt. A bűncselekménnyel okozott kár a rendelkezésre álló adatok szerint 2 milliárd 284 millió 126 ezer 673 forint, melyet az ügyészség már zárolt is - mondta Kállai Gábor szóvivő.

Miután az egyik gyanúsított Pest megyei illetőségű közjegyző, a Pestvidéki Nyomozó Ügyészség jár el az ügyben. Két gyanúsítottat kedden őrizetbe vettek a nyomozó ügyészek, és kezdeményezték az előzetes letartóztatásukat, amelyről a bíróság dönt majd 5 napon belül. Ez a két gyanúsított a meghallgatásakor érdemi védekezést terjesztett elő, és tagadta bűnösségét - tette hozzá a szóvivő.

Kállai hangsúlyozta: a nyomozás eddigi adataiban semmi nem utal arra, hogy a gyanúsításban szereplő cselekményeknek bármi közük lenne a sportklubhoz.

Tolnai Sándor gyanúsítotti meghallgatása kedd délután kezdődött, és kora este még tartott. A szóvivő 19 óra előtt azt közölte, hogy a gyanúsított részletes, mindenre kiterjedő vallomást tett, de nem ismerte be a bűncselekmények elkövetését. Hozzátette, hogy a meghallgatás végén Tolnai Sándor őrizetbe vételét fogják elrendelni, és az ügyészség kezdeményezi az előzetes letartóztatásba helyezését is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.