Sokan nem tudják elképzelni sem, hogy van olyan család, ahol a gyerekek nem várják a Mikulást. Mert tudják, hozzájuk nem jön. A szülők meg is mondják, hogy ne várják a lurkók. Mert tudják, hogy erre már végképp nem futja.

Az óvodában, iskolában? Sok helyen szervezik persze, a suliban osztályszinten is a klubdélutánnal egybekötött Mikulás-napot. Befizetnek valamennyit, egységcsomagokat csinálnak, vagy meghatároznak egy összeget, és mindenki annyiért rakja össze, hogy egyforma legyen. Kihúzzák a neveket, ki kinek ad stb. Régi, bejáratott rendszerek.

Sok iskolában nem szerveznek ilyet. Mert az osztály nagyobb fele vagy az egész nem tudja megvenni, nem tudja behozni a rávalót. Persze van, ahol összedobják annak, akinek nincs rávaló. Vagy a pedagógus nem tudja elnézni, és beteszi annak az egynek, kettőnek. De van olyan is, ahol az a szabály, hogy aki nem hoz, az nem kap, az kimarad ebből. A rendszerben, amely nem képes kezelni a szociális problémákat, sokféle megoldás létrejön.

Nahát, rám is gondolt!

Azt a Mikulás-napot, amelyet a mi kis szegregátumunkban szerveztünk, sosem felejtem el. Civilektől és cégektől kaptunk csomagokat, miután A nyomor széle blogban írtam erről a minden gyereknek fontos napról. Arról, hogy ez járna minden gyereknek, hiszen alanyi joguk van az izgatott várakozáshoz, ehhez az élményhez. De a nyomorban ez is elmarad.

Késő délután tartottunk egy kis ünnepséget a kultúrházban, énekeltünk, találgatták, ki lehet a Mikulás, aki ott ül..., vagy lehet, hogy az igazi? Az egyik cégtől egy doboz kis rénszarvast kaptunk LED-égőkkel.

Minden kis kézbe nyomtam egyet, és azt mondtam, menjenek haza, és tegyék az ablakba. Mert a Mikulás csak oda fog menni, ahol ilyen világít, mert ez mutatja, hogy ott gyerekek laknak. (Kitett csizmácskákról fölösleges lett volna beszélnünk.)

A gyerekek hazarohantak. Mi pedig elindultunk. Soha ilyen szívbemarkoló utcaképet még nem láttam. A gyér közvilágításban baktattunk a Mikulással, végig a cigánysoron, az alig fényű házak betört, takarókkal kitömött, deszkával lefedett ablakain, és a néhol csak tenyérnyi üvegen ott világítottak a kis rénszarvasok. Bent pedig, a Mikulást is megrémítő nyomorúságban némán, csillogó szemmel ültek az ágyon ők, akikhez életükben először látogatott el a Mikulás.

Most, 2014. december ötödikén vajon hány gyerek várja hiába?

(A cikk a Népszabadság Jótett rovatában jelent meg.)