Szabadlábon védekezhetett, újból lecsapott a pedofil szatír

Öt rendbeli szeméremsértéssel vádolják azt a férfit, akit április 16-án állítottak elő a tatabányai rendőrök. P. K. bűnlajstroma az elfogása után derült ki – írja Kemma.

A Komárom-Esztergom megyei hírportál azt írja, az április közepén elfogott P. K. több alkalommal is végzett önkielégítést fiatalkorúak előtt. Elfogása napján Környe külterületén végzett önkielégítést egy kislány előtt. A nyomozás ideje alatt kiderült, hogy nem ez volt az első alkalom, többen is látták már, ahogy fiatalkorúaknak mutogatja magát. Az egyik ügy miatt eljárás volt folyamatban ellene.

A férfi a Tatabánya melletti nagyközségben tavaly szeptember 18-án egy fagyizó mellett bújt meg a bokrok között, és gyerek előtt végzett önkielégítést. Elfogták és eljárást indítottak ellene, de szabadlábon védekezhetett. Miután idén áprilisban újra lebukott, a rendőrség nem eresztette. Őrizetbe vették, majd a bíróság elrendelte előzetes letartóztatását. A rendőrség július 20-án zárta le a nyomozást, és vádemelési javaslattal fordult a Tatabányai Járási Ügyészséghez.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.