Miért ízlik jobban a csoki fogyókúra közben?

A chicagói Northwestern Egyetem kutatói megfejtették a titkot, miért édesebb a tiltott gyümölcs, azaz miért is okoz olyan nagy boldogságot, egy diéta közepén elmajszolni egy tábla csokit. A kutatást vezető Kelly Goldsmith a The Journal of Marketing Research című szaklapban közzétett tanulmányában hat különféle kísérletről számolt be, melyek mind a fenti kérdésnek jártak utána.

Az egyik kísérlet során az alanyokat két csoportra osztották, majd arra kérték őket, hogy különféle magazinok borítóját nézegessék. Az egyik csoport tagjai valamilyen egészségmagazint kaptak, a többiek pedig egy teljesen irreleváns lapot, majd valamennyiüknek adtak egy szelet csokoládét, melyről úgy tudták, hogy a termék ízét kell tesztelniük. A vizsgálat kimutatta, hogy azok, akik az egészségmagazint kapták kézbe, sokkal jobb ízűnek érezték a csokit - írja a Medipress.

Egy másik kísérlet során 100 egyetemistát osztottak három csoportra, majd arra kérték őket, hogy írjanak egy-egy élményükről: néhányuknak arról kellett írniuk, amikor bűnösnek érezték magukat, másoknak arról, amikor undorodtak valamitől, az utolsó csoportnak három szabad témáról. Ezután mindannyian kaptak egy csokibonbont. A három csoport közül azoknak ízlett legjobban a bonbon, akik valamilyen „bűnös” pillanatukat idézték fel a visszaemlékezésben.

És annak alátámasztására, hogy mindez nem csupán az édességek terén működik így, egy harmadik kísérletben néhány nőben bűntudatot ébresztettek a szakemberek, majd egy randioldalon vonzó férfiak képeit mutatták meg nekik. Itt is az derült ki, hogy azoknak okozott nagyobb örömet a profilok nézegetése, akik előzőleg bűntudatot tápláltak magukban.

A Kraft már tavaly szeptember óta próbálkozik a Cadbury átvételével
Photo Illustration - The Cadbury name is seen on a bar of Dairy Milk chocolate in this photo Illustration taken in Manchester, northern England, on January 19, 2010. Kraft Foods was close to announcing a recommended deal to buy Cadbury for around 11.7 billion pounds ($19.2 billion) after it offered more cash in late-night talks to break a four-month impasse over price. REUTERS/Phil Noble (BRITAIN - Tags: BUSINESS SOCIETY EMPLOYMENT)

Goldsmith úgy véli, a bűntudat és az öröm azért kapcsolódik össze, mert gyakran éppen akkor érzünk magunkban bűntudatot, ha valami örömteli dolgot élünk meg. Ezért aztán sok emberben a két dolog összekapcsolódik, és valahányszor valami kellemes történik velük, rögtön bűntudatuk lesz.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.