Miért aludt Kiss Attila százados a gyanúsított lakásában?

Kezdjünk el sürgősen gyanakodni, ha egy rendőr azzal kopogtat be hozzánk, hogy házi őrizetbe vesz minket, és hogy biztos legyen abban, hogy nem megyünk el otthonról, beköltözik a nappalinkban.

Kiss Attila századost valójában V. Attilának hívják, 40 éves és főállású csaló, szélhámos és tolvaj, és meglehet, hogy ezzel a bűnlajstromának még koránt sincs vége. De semmiképpen sem rendőr. Álrendőr, aki az elfogása előtt már annyira elbízta magát, hogy azt hitte, egy külföldi vezetői engedélyre ragasztott magyar rendőrségi matricával bárkit átverhet. Megpróbált átverni két VIII. kerületi prostituáltat, a kéjhölgyek azonban vélhetően jóval több rendőrt láttak már, és még több rendőri intézkedést éltek meg, hogy bedőljenek egy ilyen olcsó hamisítványnak. Kiss Attila százados, alias V. Attila vélhetően nem fog eldicsekedni a börtönben lebukása történetével.

Kovács Viktória, a BRFK szóvivője azt mondta: a férfi panziókban élt (persze a számláit nemigen fizette ki), alkalmi lopásokból és álrendőrként szerzett értékek eladásából tartotta fenn magát. Trükkök sorát vetette be azért, hogy mások pénzét megszerezze. Egyik-másik enyhén szólva is nevetséges és átlátszó, de mégis bejött neki.

A XIII. kerületben például úgy jutott be egy lakásba, hogy szöget préselt a zárba. Amikor a tulajdonos hiába próbálkozott a kulcsával kinyitni az ajtót, „véletlenül pont arra járt a százados úr”, aki, miután tisztázta, hogy nem valami álkulcsos betörővel van dolga, elővette „a véletlenül éppen nála lévő” célszerszámot, kihúzta a zárba nyomozott szöget, és az ajtó máris nyithatóvá vált. A tulajdonos nem tudta, hogy köszönje meg a rendőr segítségét. Kiss százados persze semmit nem fogadhatott el, ő szolgált és védett, de egy kávé, mondta, nem számít vesztegetésnek. A tulajdonos kávét főzni indult, Kiss százados meg a lakásban fellelhető értékek után. Mire a házigazda visszatért a konyhából, Kiss századosnak, a kézközelben hagyott pénzének és más értékeinek már csak a hűlt helyét találta.

Egy másik esetben Kiss százados azzal csengetett be régóta kiszemelt áldozatához, hogy később tisztázandó okokból házi őrizetbe kell vennie. Mivel a házi őrizet szabályainak betartására szakosodott egység csak másnaptól tud foglalkozni vele, egy éjszakát együtt kell tölteniük. A százados a kanapén kényelembe helyezte magát, egy idő után a még mindig értetlenkedő házi őrizetes is nyugovóra tért, azzal, hogy majd másnap mindent tisztáznak. Reggelre persze Kiss századosnak már csak a hűlt helyét találta a lakásában. És persze jó néhány értéktárgyának is.

Egy újabb esetben azzal kopogtatott be egy családhoz, hogy tudomása szerint kétes eredetű aranytárgyakat őriznek. Felszólította a döbbent családot, hogy azonnal adják elő az értékeiket, és igazolják azok eredetét. Később addig-addig vizsgálta az aranyakat, mígnem közel 2,5 millió forint értékű antik aranytárgynak, valamint jelentős összegű forintnak, eurónak és kanadai dollárnak lába nem kelt.

A BRFK V. Attilát 14 rendbeli vagyon elleni bűncselekménnyel gyanúsítja, Kovács Viktória szóvivő szerint nem zárható ki, hogy jóval több sértettje van, csak a többiek szégyenükben (hogy milyen csúnyán rászedték őket) még nem tettek feljelentést.

A rendőrség V. Attila ügyében éppúgy várja a sértettek jelentkezését, mint annak a háromfős bandának az ügyében, amely szintén a napokban bukott le a XI. kerületben. Két felnőtt és egy fiatalkorú, hol civil ruhás nyomozónak adva ki magukat, hol régi, már nem használt egyenruhában kerestek fel idős embereket azzal a mesével, hogy tudomásuk szerint egy betörőbanda éppen az ő lakásuk kifosztására készül. Azzal nyugtatták a halálra vált embereket, hogy a rendőrség figyelni fogja a házukat, és lecsap a bandára, amikor azok majd akcióba lépnek. Senkinek és semminek nem esik majd baja, kivéve persze a bűnözőket – ígérték.

Majd amolyan biztos, ami biztos alapon megkérték az időseket, hogy vegyék elő értékeiket, hogy lefotózhassák mindet, ha mégis úgy alakulna, hogy a betörőknek sikerül valamit mégis elemelniük, legalább tudják majd, hogy mit kell keresniük.

A háziak mindent elővettek, az álrendőrök lelkesen fotóztak, majd elmentek, és magukkal vittek mindent, amit csak tudtak.

A BRFK XI. kerületi kapitányságának adatai szerint öt lakást fosztottak ki ezzel a módszerrel, de itt sem zárható ki, hogy  vannak még további áldozatok is, akikről még nem tudnak a nyomozók.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.