Mi van veled, Ati?!

Hát ez tényleg jó lett. Ha az Aranyélet végig hozza majd azt a színvonalat, amit az első rész produkált, akkor sikerszéria lehet belőle.
Láttunk már olyan magyar krimit, amely kínosan feszengést keltett, mert úgy tűnt, mintha a BBB kategóriás amerikai akciófilmek olcsó utánzatát akarta volna eladni kelet-európai közhelyekkel felturbózva. Habár az Aranyélet is a világszerte ismert és használt sorozatpanelekre épít, s itt-ott elhelyeztek benne némi kelet-euró­pai jellegzetességet is, a sorozat első része nemhogy nem okozott kínos feszengést, de kifejezetten élvezetes és fordulatos volt.
Forrás: HBO

Főhősünk egy lelkiismeretre ébredt bűnöző, egy kétgyermekes családapa, akit Thuróczy Szabolcs alakít zseniálisan. Kiégett, fáradt, eddig nagylábon élt, de eljött az idő, hogy lehulljon róla a rossz fiú álarca a szó valóságos és átvitt értelmében: el akarja dobni magától a bűnözői lét attribútumait jelentő parókát és álbajuszt. Igazából lúzernek tűnik, aki röhejes pitiánerséggel próbált pénzt keresni, s akire autólopás közben képes rátelefonálni az anyukája.

Megtisztulása vélhetőleg nem megy könnyen, elvégre az apuka élete „fertőző" volt: az első rész azt sejteti, hogy a fia is alászáll az alvilágba. Megnehezíti a családfő dolgát a romlott feleség. Ónodi Eszter kiemelkedő alakítást nyújt az anyagias, lelkiismeretlen asszony szerepében, s ne feledkezzünk meg Anger Zsoltról: ő az, aki Thuróczy és Ónodi mellett a vállán viszi el a filmet. Hideg, kígyótekintetű, elszánt bűnözőt testesít meg, akinek a bőrében a következő epizódokban remélhetőleg még sok remeklésben lehet része. „Mi van veled, Ati?!", ezt kérdezi egy alkalommal a főhőstől, s bízunk benne, hogy meg fogjuk kapni a választ.

Zomborácz Virág és Bárány Márton mellett Tasnádi István, napjaink egyik legjobb drámaírója vállalta el a forgatókönyv megírását, és Dyga Zsombor, valamint Mátyássy Áron a rendezést. Habár az íróknak és a rendezőknek alapvetően egy életszerűtlen történetet kellett magyar viszonyokra adaptálniuk (elvégre tud valaki olyan emberről, aki kicsit is hasonlítana a főhősre?), ennek ellenére a figurák mégis életszerűek, nem papírízűek. Párbeszédeik is olyanok, mintha ezek az emberek tényleg közöttünk élnének – pedig dehogy. Ez a titka annak, hogy a néző képes átadni magát a sztorinak.

Végül nem szeretném említetlenül hagyni a vágó, Czakó Judit érdemeit, aki finom ritmusokkal és váltásokkal dolgozott. Érdeklődve várjuk, hogy miképpen alakul a família, s a sorozat sorsa: az első rész alapján több évadot jósolhatunk.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.