Mesélési rekordkísérlet az országos Gondolkodj egészségesen! napon

Szerte az országban és Erdélyben több tízezer óvodás hallgatta meg egy időben A pitypang meséjét péntek délelőtt a Gondolkodj egészségesen! nap keretében.

A nap központi rendezvényén a fővárosi Millenáris Parkban a IX. kerületi Kerekerdő Óvodából több mint 250 gyerek és óvodapedagógus hallhatta Tompa Mihály meséjét Epres Pannitól és Bódy Gergelytől, a Momentán Színtársulat tagjától, miközben országszerte mintegy 1300 óvodában, Erdélyben pedig 130 óvodában is elhangzott a történet.

A programhoz kapcsolódóan 55 ezer kiscsoportos óvodás családja kapta meg a Gondolkodj egészségesen! program egészségzsákját.

A már hagyományosnak számító rendezvény idei mottója: Figyelek rád és mesélek. Témája az összefogás, az értékek továbbadása, a jótékony segítség.

Balogh Anna pedagógiai szakértő szerint az egészségről sokféleképpen lehet gondolkodni, de a különböző háttérrel, különböző személyiségű szülőkkel rendelkező kisgyerekeket elsősorban az aktivitással lehet a megfelelő gondolatok felé terelni. Ezért is fontos a játék, a rajzolás, a barkácsolás, az éneklés, a mesélés - fejtette ki a szakértő a mesefelolvasást megelőző pénteki sajtótájékoztatón.

Bácskai Márta, a program vezetője elmondta, hogy a Gondolkodj egészségesen! program januártól rendszeresen a Millenárison kialakított "bázison" lesz elérhető, ahol kéthetente szülői klubok, mesefoglalkozások, szakmai napok és egyéb rendezvények várják majd az érdeklődőket.

A program civil kezdeményezés, amelynek hét éve kitűzött célja segíteni az óvodáskorú gyereket nevelő szülőket és pedagógusokat abban, hogy a gyermekek olyan családi és intézményi környezetben fejlődhessenek, amely maximális esélyt biztosít számukra az egészséges felnőtté váláshoz. A program felfogása szerint a hangsúlyt a megelőzésre kell helyezni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.