Mérget loptak, lebuktak

Kommandósok fogtak el két férfit, akik a gyanú szerint 2,5 millió forint értékben loptak el növényvédő vegyszereket egy balkányi tanyáról - közölte a rendőrség hétfőn az MTI-vel. A nagy mennyiségű permetezőszert hiánytalanul megtalálta a rendőrség.

A 24 és a 44 éves, téglási lakhelyű gyanúsítottat jelentős értékre elkövetett betöréses lopás miatt vették őrizetbe, a bíróság pedig előzetes letartóztatásba helyezte őket - ismertette Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A százados elmondta, hogy a két férfira múlt pénteken, egy nyíregyházi nagyáruház parkolójában csaptak le a rendőrök. Mivel az egyik, többszörösen büntetett előéletű férfi komoly ellenszegülésére lehetett számítani, az intézkedéshez a bevetési szolgálat Jonatán akcióosztálya nyújtott segítséget. A valóban ellenállást tanúsító gyanúsítottat testi kényszer alkalmazásával bilincselték meg - közölte Fülöp Gergely, hozzátéve, hogy a gyanúsított társának egy másik autóval sikerült egérutat nyernie, őt később a lakásán fogták el a rendőrök.
A lopott holmit a gépkocsiból lefoglalták, a tulajdonos azóta visszakapta permetszereit - tette hozzá a szóvivő.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.