Uzsorással, itallal és kórral küzdött az öngyilkos család

Kizárta az idegenkezűséget a törvényszéki boncolás a Győrhöz közeli, dél-szlovákiai Nagymegyeren (Velký Meder) e hét elején történt családi tragédia ügyében.
„Mindhárom esetben szívelégtelenség okozta a halált. A 60 éves P. Mihály, a nála egy évvel fiatalabb felesége, Katalin, valamint a 33 éves György fiuk minden bizonnyal öngyilkos lett, habár a vizsgálat még nem zárult le, a gyilkosság gyanúját azonban már kizártuk” - tájékoztatta lapunkat Martina Kredátusová, a Nagyszombat megyei rendőrség szóvivője.

A lehetséges okokról a pozsonyi Nový Čas napilapnak az egyik közeli ismerősük beszélt. „A családfő minden igyekezete ellenére nem tudta megoldani az egyre súlyosabb gondokat. Ugyanis Györgynek mind több pénzébe került kitartott barátnője, akit nem akart elveszíteni, ezért újabb és újabb kölcsönöket vett fel nemcsak a bankban, hanem uzsorásoktól is. Ezt is elmondta nekem. Miután nem tudott törleszteni, úgy tudom, életveszélyesen megfenyegették őt. Ezért az utóbbi időben elég sokat ivott. Katalin nénit súlyos, nagy fájdalmakkal kísért gyomorbetegséggel kezelték, amit már nehezen viselt el. Az öngyilkosságukra utal az is, hogy néhány nappal haláluk előtt közös sírhelyet béreltek a helyi temetőben, a lakásban pedig a behatoló rendőrök – akiket én riasztottam, miután P. Mihályék lakása zárva volt, és egyikük sem vette fel a mobilját – megtalálták azokat a ruhákat, amelyekben el akartak távozni e világról” – vallotta Adrien, aki nem sokkal a csoportos öngyilkosság előtt beszélt a családdal. Állítása szerint akkor még semmi sem utalt rá, hogy véget akarnának vetni életüknek.

A nő azt mondta, a család kutyájával is végeztek, és megjegyezte, nem igazak azok a híresztelések, miszerint az elhunytak valamilyen vallási szekta tagjai lettek volna – arról ő bizonyára tudott volna.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.