Mentőtisztre támadtak a részeg fiatalok

Rátámadtak egy mentőtisztre a fővárosban szombatra virradóra, a rendőrség két nő és két férfi ellen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak megalapozott gyanúja miatt indított eljárást - közölte Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel.

 

Kormos Endre elmondta: az Országos Mentőszolgálat munkatársait szombat hajnalban riasztották egy, a főváros XV. kerületében, a Palotás utcában lévő szórakozóhelyre, mivel egy fiatal lány rosszul lett.

A helyszínre kiérkező mentőtisztet a 17 éves lány és háromfős társasága szidalmazni, lökdösni, majd ütni és rugdalni kezdte, a mentős ezek után segítséget kért és értesítették a rendőrséget - mondta.

Hozzátette: a kerületi kapitányság kiérkező járőrei a még mindig feldúlt, agresszív lányt nyugtatgatni kezdték, majd a mentőszolgálat munkatársai a rendőrök kíséretében kórházba szállították kivizsgálásra.

A lány két társát - egy 25 éves férfit és egy 23 éves nőt - előállították a kerületi rendőrkapitányságra, és az orvosi vizsgálatot követően, a délelőtti órákban a 17 éves lány is megjelent a kapitányságon apjával. A két nőt és a férfit gyanúsítottként hallgatták ki közfeladatot ellátó személy elleni erőszak megalapozott gyanúja miatt. A gyanúsítottak szabadlábon védekezhetnek. 

A nyomozók keresik a társaság negyedik, eddig ismeretlen férfi tagját.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.