Melegjogi aktivistáról neveznek el egy madridi teret

Teret neveznek el Madridban Pedro Zerolo melegjogi aktivistáról, akinek döntő szerepe volt abban, hogy Spanyolország 10 évvel ezelőtt törvényben ismerte el az azonos neműek házassághoz való jogát. A spanyol főváros képviselő-testülete szerdán döntött a belvárosi tér átnevezéséről.
Pedro Zerolo ügyvéd, politikus idén júniusban hunyt el rákban 54 évesen. A kilencvenes évek eleje óta küzdött aktívan a spanyol közéletben azért, hogy ne érje hátrányos megkülönböztetése az embereket szexuális irányultságuk miatt, és az állam is ismerje el az őket megillető egyenlő jogokat.

José Luis Rodriguez Zapatero, akinek miniszterelnöksége alatt fogadták el az azonos neműek számára a házasságot és gyerekek örökbefogadását lehetővé tévő törvényt, korábban azt mondta róla: személy szerint Zerolo volt az, aki meggyőzte arról, hogy mennyire nagy szükség van erre a jogszabályra.

A szocialista párt, amelynek Pedro Zerolo is tagja volt, 84 ezer aláírást gyűjtött a tér átnevezéséről szóló javaslatához. Indoklásuk szerint a tér nemcsak Zerolónak állít emléket, hanem a diszkrimináció minden áldozatának, és emlékeztet a szabadságjogok fontosságára.

A tér a Chueca negyedben található, amely világhírű elfogadó, szabad és nyitott szemléletéről. Több mint 500 olyan étterem, bár, szórakozóhely, és üzlet található itt, amely ezt kifejezetten hirdeti is magáról. A környék ablakaiban és erkélyein egész évben kint van a szivárvány színű zászló, amely a melegbüszkeség mozgalom jelképe.

A tér most még Juan Vázquez de Mella, XIX. századi spanyol politikus és író nevét viseli, akiről Madrid egy másik negyedében egy utcát is elneveztek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.