Megtisztítják a rágóktól Rómát

Rágógumiellenes kampányt indított a római köztisztasági hivatal, hogy felvegye a harcot az olasz főváros közterületét beborító ragaccsal szemben. Célja, hogy a rómaiak ne a járdára, hanem a szemétbe dobják a rágót.

"Én is szeretem a rágógumit, de nem ragasztom az épületek falára!" – mondta a sajtónak Piergiorgio Benvenuti, a római köztisztasági hivatal (Ama) elnöke.

Benvenuti megelégelte az olasz főváros aszfaltját beborító rágórengeteget. A szájból a földre dobott rágógumi nemcsak a cipőtalpra ragad rá, már a műemlékekre és a római parkokban a padokra és a fák törzsére is jut belőle.

Az Ama áprilistól indítja Gum Pocket nevű akcióját: tizenháromezer darab "rágózacskót" osztanak szét ingyen. Ahelyett, hogy eldobnák, a rágózók ebbe tehetik bele a rágógumit, amíg szemetest nem találnak.

Az Itáliába az amerikai csapatokkal 1945-ben megérkezett chewing gumból az olaszok ma naponta 28 millió darabot rágnak el. Másfél grammal számolva a rágót, ez évente 23 ezer tonnával egyenlő – számolták ki az újságok.

Rómában évi 160 tonna a rágógumi-fogyasztás, ami azt jelenti, hogy naponta 300 ezer rágót rágnak az olasz fővárosban. Az Ama szerint ennek öt százalékát dobják el az utcán, vagyis naponta 15 ezer rágó ragad az aszfaltra. Eltávolításuk nem egyszerű és költséges. Darabonként egy euróba kerül: "ha mindegyiket leszednénk, évi öt és fél millió eurót kellene költenünk" – mondta Benvenuti.

Hozzátette, egy rágógumi öt év alatt bomlik el. Aki az utcán eldobja, ötven euróval bírságolható, de Olaszországban ezért még soha senkit nem büntettek meg.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.