Megtiltották az emlékezést az autópályán elhunyt rendőrre

Az Állami Autópályakezelő Zrt. visszavonta korábbi engedélyét, így sem hozzátartozói, sem rendőr kollégái nem emlékezhetnek meg az M1-es autópálya 63-as kilométerkövénél az egy éve szolgálatteljesítés közben motorbalesetben elhunyt 33 éves Telegdi Zsolt főtörzsőrmesterről - írta keddi számában a 24 Óra.

Horváth Róbert, az Állami Autópályakezelő Zrt. üzemeltetési igazgatója a lapnak elmondta, korábban a helyettesítésével megbízott személy írta alá az engedélyt, de ő élt felülbírálati jogával, mert a leállósávban való tömeges tartózkodás veszélyeztetheti a gépjárművekkel utazók és a megemlékezők életét.

Felülbírálta az Országos Rendőr-főkapitányság korábbi döntéseit a Fejér Megyei Bíróság is, így egy év eltelte után új vizsgálatra kötelezték a nyomozókat a felelősség egyértelmű tisztázása érdekében. Olyan szakértői jelentés alapján hoztak döntést, ami nem egyértelmű, hiányos, homályos és önmagának is ellentmond - írta a lap.

A 24 Óra egész oldalas összeállítása felidézi, hogy a katonai ügyészség által nyilvánosságra hozott információk szerint a szolgálatirányító parancsnok, az alosztályvezető és helyettese felel Telegdi Zsolt haláláért, mert a nyomozás szerint tudtak a motor gumijainak kopottságáról, de nem cserélték ki. A szakértői vélemény szerint az abroncsok annyira elhasználtak voltak, hogy nem lehetett rajtuk profilmélységet mérni.

A nyomozást később bűncselekmény hiányában megszüntették. Az árváknak havi 15, míg az özvegynek 12 ezer forintos járandóságot ajánlott az ORFK. A család ügyvédje szerint teljes árvaellátás járna a gyerekeknek, mert édesapjuk munkahelyi balesetben vesztette életét, de csak 75 százalékot számfejtenek.

A lap összeállítása szerint az özvegy a két gyermekkel felutazott a Teve utca székházba, hogy visszamenőleg kérje hiányzó összeg megállapítását, mert abból szeretne télre tüzelőt venni, de azt mondták neki, ha egy évig ráért ezzel, akkor még várhat néhány hónapot, mert még csak nyár van.

A főtörzsőrmester édesanyja elmondta a lapnak, hogy a baleset helyszínén állított keresztet kihúzták a földből és beküldték a munkahelyére, ahol aláírásával kellett igazolni, hogy átvette. Az indoklás szerint a védőkorlát mögötti kereszt elvonja az autósok figyelmét a vezetéstől.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.