Megtalálták az eltűnt csecsemő holttestét

Csütörtökön megtalálták annak a négynapos kislánynak a holttestét, akit skizofréniában szenvedő édesanyja kedden magával vitt a Bristoli Szülészeti Klinikáról.

Charlotte Bevan kedden kabát nélkül, kórházi papucsban, fekete nadrágban és hosszú ujjú pólóban lépett ki este kilenckor a kórház főbejáratán, karjában a négynapos Zaani Tianával, akit csak egy pokrócba csavart bele.

Holttestét az Avon szurdokban találták meg, lányának azonban nyoma veszett. A rendőrség és az önkénetesek nagy erőkkel keresték, remélve, hogy életben van, ám csütörtök este nem messze onnan, ahol anyját megtalálták, észrevették a kicsit és már nem tudták megmenteni - írja a BBC.

Noha orvosszakértő egyelőre nem vizsgálta meg, a rendőrök biztosra veszik, hogy Zaani az. Az idegenkezűséget kizárták.

A Daily Mail úgy értesült, a harmincéves nő skizofrén beteg volt, és mivel szoptatni szeretett volna, abbahagyta a gyógyszerek szedését. Eltűnése napján már zavarodott és ideges volt. Este fél kilenckor bement a gyermekéért, a karjába vette és kisétált vele az épületből. Az orvosi vizit kilenc óra után volt esedékes, Charlotte azt már nem várta meg.

Családja szerint a nő jól érezte magát, nagyon boldog volt a szülés után, és semmilyen jel nem utalt arra, hogy véget akar vetni az életének.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.