Megszűnt a lezárás a Műegyetemnél

A Műegyetem környékét korábban azért zárták le a tűzszerészek, mert robbanótesteket találtak munkások.

A Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje, Várkonyi Melinda elmondta: 35 embernek kellett elhagynia az otthonát, ők most hazatérhettek. Megszüntették az egyetemi épületek zárlatát is.

A helyszínen találtak egy 76 milliméteres második világháborús éles szovjet páncéltörő gránátot, amelyet rendőri felvezetéssel szállítottak el egy robbantási területre. Előkerült egy szovjet M8-as rakéta gyújtószerkezet nélküli fejrésze, egy 40 milliméteres magyar repeszgránát, gyalogsági lőszerek, már veszélytelen robbanótest-maradványok, valamint egy első világháborús osztrák-magyar gyakorlógránát is. Ezeket az eszközöket a honvédség központi gyűjtőhelyére vitték.

A terület átvizsgálásának idejére három idős ember kérte elhelyezését ideiglenes befogadóhelyen. Az erre kijelölt általános iskolába szociális munkást küldött a Vöröskereszt.

A hatóságok szerda reggel nyolc órakor három társasházat ürítettek ki a környéken, mert a Stoczek József utca és az Egry József utca találkozása közelében földmunkák során kedden robbanótestek kerültek elő a földből. A két utcát 100-100 méteres szakaszon zárták le, a hallgatók és az oktatók pedig nem használhatták az egyetem három épületét.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.