Megszólalt a gorillák közé esett kisfiú anyja

A közösségi médiában köszönte meg az együttérzést és az imákat az az asszony, akinek négyéves kisfia múlt hét csütörtökön a cincinnati állatkert gorillájának kifutójára esett. Bírálóira nem sok szót vesztegetett, és felelősnek sem érzi magát.

Az állatkert igazgatója, Thame Maynard elmondása szerint a hím gorilla egyszerűen nem engedelmeskedett a gondozóknak, akik az állatokat megpróbálták a kifutó nyitott részéről elhajtani. A két nőstény szót fogadott, Harambe viszont nem, ezért a gyermek biztonsága érdekében lelőtték a 17 éves hím állatot.

Az eset óriási nemzetközi sajtóvisszhangot kapott, egyesek az állatkert igazgatóját hibáztatják a szerintük elsietett lövés miatt, mások a kisfiú szüleit vádolják súlyos felelőtlenséggel és gyermekveszélyeztetéssel, ami egy szelíd gorilla életébe került.

„A fiam biztonságban van, és megúszta egy agyrázkódással és néhány harcolással. Csontja nem törött, és nincsenek belső sérülései sem” – írja Michelle Gregg a Facebookon. A nő azt állítja, ő az anyja a kisfiúnak, aki beesett a gorillákhoz.

Azoknak, akik petíciót indítottak annak érdekében, hogy gondatlanságuk miatt vonják felelősségre őket (és ezt a petíciót már majdnem 300 ezren aláírták), azt üzeni, bárkivel előfordulhat, hogy egy pillanatra szem elől téveszti a gyermekét, és aki ismeri őt, az tudja, hogy egyébként rövid pórázon tartja csemetéit.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.