Megszakították a társa halálát okozó motoros büntetését

Megszakították annak a motorosnak a 4 év fogházról szóló büntetésének végrehajtását, aki 2007 nyarán egy másik motorossal összeütközve halálos balesetet okozott a Pécs és Mánfa közötti úton - közölte Nagy László, az elítélt ügyvédje az MTI-vel csütörtökön.

A férfi a tavaly szeptemberben kihirdetett másodfokú, jogerős ítéletet követően bevonult a büntetés-végrehajtási  intézetbe, de karját később meg kellett műteni, ápolását pedig az  adott körülmények között nem tudták biztosítani - mondta Nagy László. Hozzátette: a megszakítás időtartama egy év, az elítélt ezt  követően visszamegy és letölti még fennálló büntetését.

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat

A Baranya Megyei Bíróság tavaly szeptemberben közúti  veszélyeztetésben mondta ki bűnösnek a 25 éves fiatalembert és  jogerősen 4 év fogházbüntetésre ítélte, valamint 5 évre eltiltotta a  járművezetéstől. A vele együtt motorozó barátját 8 hónap, 3 évre  felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta, az ő vezetéstől való  eltiltása pedig 3 évre szólt.

Az autófényezőként dolgozó fiatalember barátjával együtt 2007.  június 10-én Pécsről Komló irányába motorozott. A megengedettet  meghaladó sebességgel haladtak, a záróvonalat rendre átlépték, s  amikor az elöl haladó motoros autókat előzött, összeütközött egy, a  szemközti sávban haladó kétkerekűvel.

A 29 éves, vétlen motoros a helyszínen életét vesztette, a  karambol okozója súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett.  Később kiderült: egészségkárosodása tartós, a tárgyaláson bal karját  nem tudta mozgatni és bottal járt. Az elsőrendű vádlott járművére szerelt kamerájával felvette az  ütközést. Korábban több olyan útját is megörökítette, ahol a  sebességhatárokat többszörösen túllépve jutott el egyik városból a  másikba, előfordult, hogy a motora sebessége elérte a kétszázharminc  kilométert óránként.

A bíróság szerint a vádlottak cselekedete súlyosabb volt  egyszerű gondatlanságnál, hiszen a bizonyítékként felhasznált  felvételekből kiderült, hogy az elsőrendű vádlott húszszor, míg  barátja tizennégyszer lépte át a záróvonalat, s ezzel közvetlen  veszélyhelyzeteket teremtettek az utakon.

A büntetés célja ezért nemcsak az ő elítélésük volt, hanem az  is, hogy másokat visszatartson az ilyen bűncselekmények  elkövetésétől.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.