Megsüllyedt a löszfal Kulcson és Ercsiben

Megcsúszott a felázott löszfal a nagy mennyiségű eső miatt Kulcson és Ercsiben is, de a lakosság nincs veszélyben - közölte a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője csütörtökön az MTI-t.

Szabó-Bisztricz Anett tájékoztatása szerint Kulcs üdülőövezetében a Duna-part két szakaszát érinti a talajcsúszás. A Sőtér sétányon tovább süllyedt a löszfal, emellett a Deák Ferenc utca végén öt ingatlan kertjének a hátsó részében csúszik a meredek partfal az alatta lévő Dunapart utca négy telke felé. A talajsüllyedés a lakosságra és az épületekre közvetlen veszélyt nem jelent.

Szintén Kulcson, a virághegyi városrészben a talajvíz okoz gondot. Ebben az üdülőövezetben 40-50 épület pincéjében, szuterénjében jött fel a víz.

Ercsiben a Szőnyi István utca és a Duna sor közötti területen körülbelül 150 méter hosszan csúszott meg a tavaly felújított partfalszakasz, amelynek a betonozott és szalagkorláttal ellátott teteje 50 méter hosszan kettévált. A repedés átlagosan 10 centiméter széles és helyenként 30 centiméter mély. A partfalcsúszás közvetlen veszélyt a lakosságra nem jelent - áll a közleményben.

A katasztrófavédelem felhívására a polgármesteri hivatal kordonszalaggal lezárta a területet és balesetveszélyre felhívó táblákat helyezett ki. A partfal helyreállításáról az önkormányzat gondoskodik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.